Nem változott a terrorkészültség Magyarországon - a nap hírei

InfoRádió
2016. április 6. 22:20
Tájékozódott az országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága. Újabb tanársztrájk. Magyarország visszafizette.

A kormányzati informatikai rendszereket ért hétvégi támadásról tájékozódott az országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága. Molnár Zsolt, a testület szocialista elnöke azt mondta: komoly támadás történt, de adatlopás, adatvesztés nem történt. Hozzátette: nincs információ arról, hogy Magyarországon konkrét terrortámadást terveznének. Azonban a terrorkészültség és -veszélyeztetettség nem változott.

Pénteken a Honvédelmi Minisztériumban, jövő kedden pedig a Belügyminisztériumban folytatódnak az ötpárti egyeztetések a kormányzat terrorellenes intézkedési csomagjáról. Tasnádi László rendészeti államtitkár elmondta: az ellenzék javaslatait is beépítették a szövegbe.

Magyarország visszafizette a 2008-ban felvett 14,3 milliárd eurós hitelt - jelentette be a nemzetgazdasági miniszter. Varga Mihály közölte: a korábbi törlesztéseket a belső piacról finanszírozta az állam a forintkötvényekkel, így az év elejére 17 milliárd euróról 31 milliárdra nőtt az ország tartaléka.

A pedagógusok jövedelmének emelkedését eredményezné a megállapodás az oktatás még vitatott kérdéseiről - jelentette ki a területért felelős államtitkár. Palkovics László az InfoRádió Aréna című műsorában elmondta: négy pontban nincs még egyezség a tanárokkal.

Várhatóan április 15-én két órás polgári engedetlenségi akció és figyelmeztető sztrájk, április 20-án országos pedagógussztrájk is lesz - erről az egyes akciókban részt vevő szervezetek beszéltek. A Pedagógusok Sztrájkbizottságának tagjai ma (szer) délután kezdtek egyeztetést a többi szervezettel.

Hitelesítette az MSZP vasárnapi boltzárral összefüggő népszavazási kérdését a Kúria. Ezzel megkezdődhet az aláírásgyűjtés az ügyben. A legfőbb bírói testület úgy ítélte meg, hogy nem tekinthető elsőként benyújtottnak Erdősi Lászlóné kérdése, így a szocialista Nyakó István kérdését tekintette elsőnek, és mivel megfelelt a jogszabályi előírásoknak, hitelesítette azt.

Ismét olcsóbbak lesznek az üzemanyagok. A Mol pénteken 2 forinttal csökkenti a 95-ös benzin és 3-mal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát. Az autósok a benzint 326, a dízelt pedig 309 forintos átlagáron tankolhatják majd.

Két tervet mutatott be az Európai Bizottság az uniós menekültrendszer megreformálására. Frans Timmermans a testület első alelnöke korábban azt közölte: Brüsszel igazságosabb menekültügyi rendszert javasol.

Izlandon a korábbi hírekkel szemben nem mond le végérvényesen posztjáról a miniszterelnök, aki feleségével együtt érintett a panamai offshore cégek körüli botrányban. Sigmundur David Gunnlaugsson jelezte, hogy továbbra is a kormányzó Haladó Párt elnöke akar maradni, és egyik helyettesét javasolta ideiglenesen a kabinet élére.

Házkutatás volt az Európai Labdarúgó Szövetség svájci székházában a közelmúltban kirobbant offshore-botránnyal összefüggésben. A razzián a Bajnokok Ligája 2006 és 2009 közötti televíziós közvetítéseiről szóló szerződéseket foglalták le a rendőrök. A megállapodást a nemzetközi szövetség új elnöke, Gianni Infantino is aláírta.