eur:
394.06
usd:
365.26
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

BM: senki nem vállalta magára a kormányzati honlapok megtámadását

Mostanáig semmilyen ország vagy szervezet nem vállalta magára a kormányzati informatikai hálózat elleni hétvégi, úgynevezett elosztott túlterheléses támadást, amellyel több kormányzati honlapot tettek részlegesen vagy teljesen elérhetetlenné - közölte a Belügyminisztérium (BM).

A tárca azt írta: a hétvégén több hullámban - április elsején 16 és 18 óra között, valamint 22 és 24 óra között, továbbá április 2-án 11 és 13 óra között - jelentős mértékű túlterheléses támadás tette időszakosan elérhetetlenné a kormányzati rendszerek egyes nyilvánosan elérhető szolgáltatásait. A fő célpontok igazolhatóan a Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal honlapja (kih.gov.hu), a kormany.hu és a Külgazdasági és Külügyminisztérium publikus szolgáltatásai voltak - közölte a BM.

A támadók az úgynevezett elosztott szolgáltatásmegtagadási támadás (DDoS - Distributed Denial of Service) módszerét alkalmazták. Ezt a támadók a célpontszerverek leterhelésével érhetik el oly módon, hogy olyan mennyiségű adatot továbbítanak a támadott szerver felé, hogy az a valós kérésekre már nem képes válaszolni.

A BM közleményében kiemelte: az ilyen támadások során a támadó nem fér hozzá érzékeny információkhoz, ugyanakkor a szolgáltatások elérhetetlenné tételével jelentős társadalmi és anyagi kár okozására képes, ezért jelentős fenyegetést jelent többek között az elektronikus közszolgáltatások számára is.

A tárca szerint a mostani támadás összetettségét és komplexitását jellemzi, hogy a támadások során felhasznált számítógépek valós címeit rejtették, több DDoS támadásfajtát kombináltak, valamint a támadás erősségét - szükség szerint, annak hatását figyelve - növelték. Az elkövetők hamisított IP-címeket használtak fel, ami miatt a támadók, vagy akár a támadás céljából felhasznált számítógépek nem vagy nehezen azonosíthatóak.

A kiesett szolgáltatások elérhetőségének helyreállítása, az eset kivizsgálása és a hasonló esetek hatásának mérsékléséhez szükséges intézkedések végrehajtása jelenleg is tart. A támadás körülményeinek pontos megállapításához szükséges vizsgálatokat, a támadások nyomainak elemzését a Nemzeti Kibervédelmi Intézet (NKI) és a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. (NISZ Zrt.) szakemberei jelenleg is folytatják, a NISZ Zrt. a szolgáltatások elérhetőségét biztosítja - fejtette ki a BM közleményében.

A Belügyminisztérium szombat délután közölte az MTI-vel, hogy külföldi szerverekről megtámadták a kormányzati informatikai hálózatot.

Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója az M1 aktuális csatornának a hétvégén azt mondta: nagyfokú szervezettségre utal a magyar kormányzati rendszereket érő informatikai támadás, amelyet szombat este sikerült elhárítani.

Az esetről szerda délelőtt kezdődött zárt ülésén az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága is tárgyal.

Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. március 28. 21:46
×
×
×
×