Miért csak a Balaton létezne Magyarországon?

InfoRádió
2016. április 3. 21:09
"A Dunával nem gazdálkodunk jól" - ezt mondja a Magyar Település és Területfejlesztők Szövetségének elnöke, aki szerint Ausztriában és Szerbiában is egységesebb a folyó turisztikai fejlesztése.

„A Dunát csak két ok miatt említjük: katasztrófavédelmi kérdésekben – amikor árvízi helyzet van –, illetve hajózási kérdésekben” - fogalmazott Szilvássy István.

„A Duna-mentét legalább ugyanúgy kellene megjeleníteni a turisztikai intézményrendszerben, mint a Balatont. Mert ha a Tisza-tónak, a Tokaj környékének ilyen jelentőséget tulajdonít a kormányzat, egyszerűen tarthatatlan, hogy a Duna-mente ugyanezt nem kapja meg” - hangsúlyozta.

Pedig elmondása szerint kétmillió lakos élete valamilyen szempontból összefügg a Dunával.

„Budapesttől Paksig van egy turisztikailag kihasználatlan holt tér. Ez nem azt jelenti, hogy nincs helyi szándék, hanem egyszerűen nincs helyi erő, hogy a fejlesztést megvalósítsák” - hívta fel a figyelmet Szilvássy István.

Mint elmondta, a megyék ugyan megcsinálták a megyei fejlesztési programjukat, ám Pest megye kivételével alig találni olyan fejlesztési programot, amelyik a szomszédos megyével egyeztetett Duna-parti fejlesztési programot is tartalmazna.

„Arról kellene beszélni, hogy hogyan lehetne rekonstruálni, felújítani a Dunakanyart. Ha a Duna-mentét Mosonmagyaróvártól Mohácsig turisztikailag fontos desztinációként kezelnénk, akkor egyenletesebb lenne a fejlesztés, a marketing, és ennek valószínűleg sokkal nagyobb hozadéka is lenne, hiszen itt nemcsak három hónapos a szezon, mint a Balatonnál” - javasolta a Magyar Település és Területfejlesztők Szövetségének elnöke.

Hanganyag: Sipos Ildikó


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Duna egységes turisztikai fejlesztés
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást