eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

Jogvédő képzést indítottak roma szervezeteknek

Roma civil szervezetek és kisebbségi önkormányzatok képviselőinek tart jogvédő képzést a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédő Iroda (NEKI) Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, hogy segítséget nyújtsanak a roma közösségből hozzájuk fordulóknak - közölte Muhi Erika a szervezet igazgatója.

A NEKI igazgatója azt mondta, céljuk az, hogy az egy hónap múlva záruló program végén a hallgatók alakítsanak egy egyesületet, amely átfogó segítséget nyújthat a Borsod-Abaúj-Zemplén megyében élő, jogsegélyszolgálatot igénylőknek, legyen az diszkriminációs ügy, vagy önkormányzatokkal, cégekkel, hatóságokkal szembeni jogérvényesítés.

A képzésben részt vevőknek olyan ismereteket oktatnak, amelyek "napi szinten" érintik a roma közösségeket, így főként a gyermekvédelem, a közmunka, a szabálysértések és a büntetőjog, valamint szociális kérdések témakörében - tette hozzá.

Az elmúlt években a vidéki jogvédő szervezetek sorra szűntek meg anyagi és emberi erőforrások híján, de a jogsegély-igény továbbra is jelentős, főként a borsodi térségben, ahonnan a panaszok túlnyomó többsége ebből a megyéből érkezik hozzájuk - mondta a NEKI igazgatója.

Beszámolt arról is, hogy az országban első alkalommal indult ilyen jellegű civil jogvédő képzést a Norvég Civil Alap támogatásával valósítják meg.

Címlapról ajánljuk

Harry hercegi címe bánhatja, hogy állandó amerikai lakos lett

Harry herceg, III. Károly angol király kisebbik fia hivatalosan is felszámolta kapcsolatait Nagy-Britanniával. Így értékelik a szigetországban a lépését, hogy az Egyesült Államokat jelölte meg állandó lakhelyeként. Felmerült, hogy emiatt elveszítheti hercegi címét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×