Nagypénteken a gyertyák és virágok nélküli templomokban nem tartanak misét, ehelyett igeliturgia van, áldoztatással. Kajtár Edvárd atya, Központi Papnevelő Intézet egyik vezetője azt mondta: különös jelentősége van a nagypénteki szimbólumoknak.
"Az 1960-70-es évekig a pap és a segédei fekete színű, liturgikus öltözetet viselt, a XX. század utolsó harmadában, a vatikáni zsinatot követően ez átváltott: piros színű ruhát húznak a szertartásra. A fekete a halál, gyász színe, a piros pedig a vérből fakadóan az élet szimbóluma a liturgikus színek között. Már nem annyira a sötétségre, a gyászra, a halálra fókuszál a cselekmény, még akkor is, ha szövegszerűen ez jelenik meg, hiszen János passióját imádkozzuk a szertartásban és leborulunk a Krisztus keresztje előtt, hanem sokkal inkább az élet jele látszik meg."
Ma a papok és segítőik teljes csendben vonulnak be a templomba, az igeliturgia után a körmenetbe következik, majd az áldozás, a nagycsütörtökön megszentelt ostyával. A liturgiát könyörgéssel fejezik be, az áldásosztás és elbocsátás ezúttal elmarad. Sándor Ildikó néprajzkutató azt mondta, az ünnep kiemelt jellegét több népszokás is mutatja.
"Péntektől már semmilyen munkát nem végeznek, fekete ruhába öltözködnek, szigorú böjtöt tartanak."
A szigorú böjtre a katolikusoknál már a II. századból találtak utalásokat. A protestánsoknál a böjt nincs egységesen szabályozva, a hívők lelkiismeretére bízzák a betartását.
Hanganyag: Sipos Ildikó