eur:
394.45
usd:
370.12
bux:
65674.41
2024. április 18. csütörtök Andrea, Ilma

Előzetes normakontrollt kért az államfő a jegybanktörvény módosításáról - a nap hírei

Kiterjesztette az ország egész területére a migrációs válsághelyzetet a kormány. Újabb budapesti étterem kapott Michelin-csillagot.

Előzetes alkotmánybírósági normakontrollt kért az államfő a Nemzeti Bankról, valamint a postai szolgáltatásokról szóló jogszabályok módosításával összefüggésben. Áder János megállapítása szerint a jegybanktörvény módosításai nincsenek összhangban a közpénzekkel való gazdálkodást és a közérdekű információkat érintő alkotmányos rendelkezésekkel, emellett a változtatás visszamenőleges hatálya szemben áll a jogbiztonság alkotmányos elvével. A Köztársasági Elnöki Hivatal tájékoztatása szerint Áder János hasonló okokból, a visszamenőleges hatály tilalma miatt kezdeményezte a postai szolgáltatásokról szóló törvény legutóbbi módosításának előzetes normakontrollját.

Kiterjesztette az ország egész területére a migrációs válsághelyzetet a kormány - jelentette be a belügyminiszter. Pintér Sándor elmondta: a hatóságok 1.500 katonával erősítik meg a határvédelmet, új utak épülnek, egyes szakaszokon pedig lámpával világítják meg a zöldhatárt. A katonák mellett a határ menti megyék rendőri akciócsoportjai teljesítenek majd megerősített szolgálatot a határon. Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója az InfoRádió Aréna című műsorában elmondta: az ország biztonsága érdekében terjesztette ki a kormány az egész országra a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet.

Az Alkotmányvédelmi Hivatal is vizsgálja a Nemzeti Választási Irodánál két héttel ezelőtt történteket - közölte az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának szocialista elnöke a testület ülése után. Molnár Zsolt mellett Szél Bernadett, a bizottság LMP-s tagja is azt hangsúlyozta, hogy nemzetbiztonságot is érintő ügyről van szó. Mirkóczki Ádám, a testület jobbikos tagja és Németh Szilárd, a bizottság fideszes alelnöke is elítélte a választási irodánál történteket.

Befejezte a Gazdasági Versenyhivatal működésének és gazdálkodásának utóellenőrzését az Állami Számvevőszék. A vizsgálat a 2014 január és 2015 június közötti időszakot érintette. A versenyhivatal az ÁSZ által az előírt feladatok többségének felét teljesítette, de egy feladatot csak részben hajtott végre. Az ellenőrzés szerint a GVH határidőben készítette el a célokat, tevékenységeket és a határidőket tartalmazó hivatali stratégiát, de a belső eljárásrendet késedelmesen adta ki.

Elfogadta a Budapesti Értéktőzsde 2020-ig tartó stratégiáját a társaság igazgatósága. A cél egy olyan átfogó tőkepiac- és tőzsdefejlesztési program megvalósítása, amellyel a tőzsde hozzájárul a magyar gazdaság növekedéséhez és versenyképességének javításához. Az igazgatóság tárgyalásokat kezdeményezett a fejlesztési lehetőségekről a kormánnyal. A Budapesti Értéktőzsde piaci értéke a magyar GDP 18 százalékát éri el, ezt az arányt 30 százalékra akarja növelni.

Az ombudsman szerint súlyos visszásságot okoz a donorhímivarsejtek segítségével történő reprodukciós eljárások szüneteltetése. 2015 júniusa óta szünetelnek az ilyen mesterséges megtermékenyítési eljárások Magyarországon. Az alapvető jogok biztosánál a kezelés megkezdése előtt állók kifogásolták, hogy nem kaptak kielégítő tájékoztatást a külföldi donorsperma-vásárlás felfüggesztésének okairól. Székely László ombudsman a szaktárcához fordult, hogy szakértők bevonásával haladéktalanul teremtse meg az eljárások elvégzésének feltételeit.

Bírósághoz fordul a Golgota című Munkácsy-kép védetté nyilvánítása miatt a festmény tulajdonosa, Pákh Imre. A New Yorkban élő műgyűjtő közölte: ameddig a festmény védett, addig letakarva marad a debreceni Déri Múzeumban. Hozzátette: engedélye van arra, hogy a Golgotát elszállítsa a múzeumból, de ez nincs szándékában. A festményt a Forster központ nyilvánította védetté, így azt csak külön engedéllyel lehet kivinni az országból. A nemzeti bank korábban azt jelezte, hogy a képet az értéktár program részeként kívánja megvásárolni 6 millió dolláros - több mint 1,6 milliárd forintos - vételárért. Pákh Imre viszont 9 millió dollárt kért a Golgotáért.

Újabb budapesti étterem kapott Michelin-csillagot. A Vigyázó Ferenc utcai Costes DownTown már az ötödik fővárosi vendéglátóhely, amely ebben az elismerésben részesül. A Michelin Kalauz az ismert francia gumigyár gondozásában jelenik meg és a francia gasztronómia bibliájaként tartják számon. A híres csillagokat névtelen ellenőrök ajánlása alapján osztják ki. Az első Michelin-csillagot 2010-ben a Ráday utcai Costes étterem érdemelte ki, a következő évben a Vörösmarty téri Onyx, 2014-ben a belvárosi Borkonyha, tavaly a 12. kerületben található Tanti került a listára.

90 éves korában meghalt George Martin, aki a Beatles producereként lett világhírű. A hírt a zenekar volt dobosa, Ringo Starr tette közzé a twitteren. George Martint időnként az "ötödik Beatle"-ként emlegették, utalva a Beatles együttes producereként végzett munkájára. A Beatlesen, és tagjainak szólóprojektjein kívül sok más zenekar mellett tevékenykedett producerként, és elismert zeneszerző is.

Címlapról ajánljuk
Dobrev Klára az Arénában az EP-választás tétjéről és Magyar Péterről

Dobrev Klára az Arénában az EP-választás tétjéről és Magyar Péterről

Június 9-én arról is döntünk az európai parlamenti választáson, hogy egy Európa nélküli víziót támogatunk, vagy éppen egy erősebb Európa-víziót – mondta Dobrev Klára árnyék-miniszterelnök, a DK–MSZP–Párbeszéd európai parlamenti listavezetője. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt az Európai Egyesült Államok előnyeiről, a Magyar Péter-jelenségről és az esetleges miniszterelnök-jelöltségéről is.

Hamarosan újra kinyithat a történelmi budai gyógyfürdő

A török hódoltság idején épült Király gyógyfürdőt a világjárvány idején zártak be, felújítását Őrsi Gergely kezdeményezte. A II. kerület polgármestere az InfoRádióban elmondta: reméli, hogy a többszereplős összefogás eredményeként sikerül olyan konstrukciót kidolgozni és hozzá forrást találni, amely révén a fürdő rekonstrukciója megvalósulhat.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×