Ezért nem megy a megyeváltásról szavazni Szentlőrinckátán a nép

InfoRádió / MTI
2016. március 6. 21:35
Az alacsony részvétel miatt érvénytelen lett a szentlőrinckátai népszavazás, amely arról döntött volna, hogy Jász-Nagykun-Szolnok megyéhez csatlakozzon-e a Pest megyei település - közölte az MTI-vel a község jegyzője vasárnap este.

Mezeiné Kovács Margit tájékoztatása szerint a szavazásra jogosult 1557 választópolgár közül 152-en adták le voksukat, ami 9,76 százalékos részvétel jelent. Az érvényességhez a részvételnek meg kellett volna haladnia az 50 százalékot, így a szavazás érvénytelen lett.

A voksolók közül 32-en támogatták, 120-an pedig ellenezték a megyeváltást - tette hozzá.

Nagy István, a település független polgármestere az MTI-nek korábban elmondta, hogy a megyeváltásról szóló helyi népszavazást azért kezdeményezték tavaly novemberben, mert a két kilométerre lévő Jász-Nagykun-Szolnok megyéhez szerettek volna csatlakozni. Hozzátette: Szentlőrinckáta Pest megyei településként jelenleg a Közép-magyarországi Régióhoz tartozik, ami miatt uniós forrásoktól esnek el, a váltással azonban az Észak-alföldi Régióhoz kerültek volna, amelyre kedvezőbb európai uniós támogatási feltételek vonatkoznak.

A polgármester jelezte azt is, hogy a közelmúltban kapott jogértelmezés szerint azonban a váltásra csak 2019-ben kerülhetett volna sor, amikorra már megtörténik az uniós források szétosztása, így a szavazás lényegében elvesztette a tétjét.