Kinek viszi el az autóját a magyar honvédség?

Infostart
2016. március 3. 16:42
A sajtóban számos téves, a közvéleményt félrevezető információ jelent meg a honvédség gépjármű-adatbázis frissítésével kapcsolatban - állítja közleményében a Honvédelmi Minisztérium.

Évtizedek óta feladata a honvédségnek a gépjármű-adatbázis frissítése, amely magánszemélyek gépjárműveire nem terjedt és nem is terjed ki - hangsúlyozza a minisztérium.

A sajtóban számos téves, a közvéleményt félrevezető információ jelent meg a honvédség gépjármű-adatbázis frissítésével kapcsolatban - olvasható az Országos Sajtószolgálat útján kiadott közleményben.

A minisztérium szerint a tények a következőek:

A nemzetgazdasági erőforrásokra vonatkozó adatok kezelése a Magyar Honvédség feladatkörébe is tartozó kötelezettség. A rendszerváltás óta meglévő szabályozást nemzetközi példák sora támasztja alá, hiszen az eljárásrend nem pusztán hazai sajátosság, hanem minden, a biztonságáról felelősen gondolkodó ország társadalmának alapvető érdeke. Ez a feladatrendszer nyilvántartások vezetésével és pontosítások végrehajtásával valósul meg.

Az eddigiek során valamennyi kormányzat feladata volt e komplex feladatrendszer végrehajtása és ellenőrzése, mely magánszemélyek gépjárműveire nem terjedt és nem is terjed ki.

Ebből adódóan teljes mértékben indokolatlan az a fajta hangulatkeltés, amely az utóbbi időben a média részéről ez ügyben irányult a közvélemény felé.

Forrás: Honvédelmi Minisztérium