eur:
395.22
usd:
366.64
bux:
65148.11
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Az MSZP tisztújító kongresszusra készül

Az MSZP várhatóan június 25-én tartja tisztújító kongresszusát - közölte az ellenzéki párt elnökhelyettese szerdán az MTI érdeklődésére.

Gőgös Zoltán elmondta, a választmány március 19-i ülésén dönt a felmenő rendszerű tisztújítás kiírásáról.

A tisztújítás nagyjából három hónapot vesz igénybe, mivel először a helyi szervezetekben, majd a területi szövetségekben végül országos szinten választanak új tisztségviselőket.

A párt alapszabálya szerint kétévente kell tisztújító kongresszust összehívni.

Tóbiás József jelenlegi pártelnököt, pártvezetés tagjait és a párt országos testületeinek vezetőit 2014. július 19-én választották meg.

Tavaly ősszel mielőbbi tisztújítást sürgető vélemények fogalmazódtak meg a pártban, az ezzel kapcsolatos vitákat Tóbiás József novemberben úgy zárta le, hogy jelezte, 2016 júniusában tartja az MSZP tisztújító kongresszusát.

Címlapról ajánljuk
Mi vezetett a németországi Zöldek zuhanórepüléséhez?
Elemzés

Mi vezetett a németországi Zöldek zuhanórepüléséhez?

Egyre csökken a németországi Zöldek párt támogatottsága, öt év alatt több mint duplájára, 25-ről 56 százalékra nőtt azok száma, akik semennyire sem tudnak azonosulni a párttal, ezzel Németország egyik leginkább elutasított politikai tömörülésévé vált. A háttérben a zöldítés, a kormány energiapolitikája áll - mondta az InfoRádióban Dobrowiecki Péter, a Mathias Corvinus Collegium Magyar-Német Intézetének kutatási vezetője.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×