eur:
395.31
usd:
365.78
bux:
65324.08
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Csökkent a belvízzel elöntött területek nagysága

Mintegy 1200 hektárral, 75 200 hektárra csökkent a belvízzel elöntött területek nagysága, a következő napokban ugyanakkor újabb csapadék várható - közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) vasárnap az MTI-vel.

Tizenegy vízügyi igazgatóság területén, 54 belvízvédelmi szakaszon tartanak fenn belvízvédelmi készültséget. Ebből 23-on elsőfokú, 30-on másodfokú, egy szakaszon pedig harmadfokú készültség van érvényben.

A víz alatt lévő földterületek 60 százaléka olyan lefolyástalan terület, ahonnan a belvíz nem tud befolyni az állami kezelésű befogadókba, mert nincs megoldva a vízmentesítés - írta az OVF.

A közlemény szerint szombaton 194 szivattyútelepen 9,6 millió köbméter belvizet emeltek át, a január 11-én kezdődő védekezés óta pedig összesen 198 millió köbmétert, ami majdnem ötszöröse a Velencei-tó térfogatának.

A belvíz mellett a későbbi aszályra is készülnek a vízügyi igazgatóságok, 64 tározóban 44,7 millió köbméter belvizet tartanak vissza.

Az OVF közleményében beszámolt arról is, hogy országosan eddig 24 önkormányzat jelentett belvízvédelmi készültséget, 13 első, 11 másodfokban védekezik. A vízügyi igazgatóságok 5 önkormányzatnak nyújtottak segítséget, elsősorban műszaki tanácsadással, illetve adtak mobilszivattyút.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×