eur:
393.74
usd:
364.9
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Már gondokat okoz a Balaton magas vízszintje

A Balatonnál harmadfokú, míg a Kis-Balatonnál másodfokú belvízvédelmi készültség van érvényben a rendkívüli mennyiségű februári esőzések miatt. Napok óta nem sikerül 130 centiméternél alacsonyabbra csökkenteni a vízszintet, mivel a Sió-zsilipen való vízeresztést nem lehet fokozni a Sió menti belvizek és a Kapos áradása miatt - közölte Csonki István, a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság vezetője.

Lombár Gábor, Balatonfenyves polgármesterének közlése szerint a Balaton magas vízszintje miatt - erős északi szél esetén - a tóból visszafelé folyik a parti árkokban a víz. A település 22 utcájában már több mint száz ingatlan kertje áll vízben, de eddig a házakba nem tört be. Mint kifejtette, több délnyugat-balatoni, mélyebben fekvő település is hasonló gondokkal küzd. Hozzátette, nincs ellenükre, hogy a Balaton szabályozási vízszintmaximumát 110 centiméterről 120 centiméterre emeljék, miként az a tervekben szerepel. Ehhez azonban biztosítani kell a műszaki feltételeket, hiszen a települések csatornarendszerei és vízelvezető árkai még a 100 centiméteres szabályozási szinthez épültek ki.

A polgármester megjegyezte, Balatonfenyves 350 millió forintos támogatásért pályázik, hogy nagystrandja működőképes maradhasson tartósan magasabb vízszint esetén is, a beruházás egyebek között feltöltéssel és az árkok átalakításával jár.

Csonki István kifejtette, immár jogerősen 120 centiméter a Balaton szabályozási vízszint-maximuma egy kétéves próbaüzem ideje alatt. Februárban a sokéves csapadékátlag háromszorosa hullott a Balaton vízgyűjtő területére, ráadásul nem hó formájában és fagyott talajra, ezért rendkívül nagy lett a lefolyás. Emiatt emelkedett 130 centiméterre a vízszint.

2014 őszén volt ennél magasabb is, akkor a mintegy nyolc hónapos vízeresztés ellenére is elérte a 135 centimétert. A magas vízállás tartós, erős északi szél esetén okozhat gondot, ha az megbillenti a víztükröt. Jelenleg is folyamatos a vízeresztés a Sió-zsilipen, azonban az intenzitást egyelőre nem tudják fokozni, hiszen tekintettel kell lenni a Sió-csatorna mentén gazdálkodókra és a térség egyéb vízkormányzási feladataira is.

Jelenleg a tó vízgyűjtőjéről hasonló mennyiségű víz folyik a Balatonba, mint amennyit onnan le tudnak ereszteni a Sió-csatornán (40 köbméter/másodpercenként), így várhatóan eltart még pár napig, mire beindulhat az érdemi apadás - mondta az igazgatóság vezetője.

Címlapról ajánljuk
Fábián László: nem elérhetetlen cél a kétszáz fős magyar csapat a párizsi olimpián

Fábián László: nem elérhetetlen cél a kétszáz fős magyar csapat a párizsi olimpián

A jelenlegi világranglista-helyezések alapján több mint húsz sportágban lehetnek érdekeltek a magyarok a nyári ötkarikás játékokon – mondta az InfoRádióban a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára. Fábián László beszélt a hazai rendezésű kvalifikációs versenyek, köztük az április 25-én kezdődő szegedi evezős Európa-bajnokság jelentőségéről is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

Oroszország kész garantálni a folyamat többi résztvevőjének jogos biztonsági érdekeit az ukrajnai konfliktus békés rendezése esetén, ha maga is ugyanilyen garanciákat kap - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az Izvesztyija című lapban pénteken közölt interjúban. Az Egyesült Államok korábban ellenállt Ukrajna kérésének a nagy hatótávolságú ATACMS rakéták szállítására. Az elmúlt időszak eseményei következtében Washington újraértékelheti álláspontját - számolt be a Defense One. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×