eur:
395.22
usd:
366.64
bux:
65148.11
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Kormányszóvivő: az ellenzéki pártok félreértelmezik a záródokumentumot

A kormányszóvivő szerint akik a záródokumentum visszautalásait megpróbálják félreértelmezni, nem ismerik az Európai Unió döntéshozatali mechanizmusát. Kovács Zoltán szombaton az MTI-nek nyilatkozva hangsúlyozta: az ellenzéki pártok nyilatkozataiból az látszik, hogy nem értik, vagy tudatosan félremagyarázzák az EU-csúcson történteket.

Kovács Zoltán arra reagált, hogy a DK, az Együtt és Jobbik előzőleg bírálta, hogy Orbán Viktor miniszterelnök a csütörtöki-pénteki uniós csúcson elfogadta azt a határozatot, amelyben az szerepel, végre kell hajtani a betelepítési kvótákról hozott korábbi európai döntéseket.

A kormányszóvivő elmondása szerint a többek által hivatkozott utalás a tavaly nyári tanácsi döntésre vonatkozik: ennek alapján a következő két évben 40 ezer közel-keleti és észak-afrikai menekültet helyeznek át Olaszországból és Görögországból más uniós tagállamokba önkéntes vállalás alapján.

Hangsúlyozta: ez önkéntes szétosztási mechanizmus volt, Magyarország sohasem szavazta meg a kötelező szétosztási kvótát, mi több, csakúgy mint Szlovákia, az Európai Bírósághoz fordult a kötelező betelepítési kvótarendszer ellen.

Magyarország álláspontja változatlan, szó sem lehet betelepítési kvótáról, az eddigi európai migrációs politika megbukott, ezért javasoltak a visegrádi négyek a határok megvédésén alapuló tervet - jegyezte meg a kormányszóvivő.

Kovács Zoltán kiemelte: a mostani EU-csúcson először sikerült elfogadtatni a tavaly szeptember óta képviselt magyar álláspontot, hogy az első és legfontosabb feladat az európai határok védelme, és illegálisan senki nem léphet be Európába, továbbá a schengeni szabályokat mindenkinek érvényesítenie kell. Ha ez korábban megtörtént volna, nem lenne szükség olyan lépésekre, mint Ausztriában az elmúlt napokban - tette hozzá.

A pénteki csúcstalálkozó legfontosabb témája a brit reformcsomag volt. Csak olyan intézkedések változtak, amelyek a létező munkavállalási-, illetve szociális juttatási rendszer azon elemeit érintik, amelyekkel vissza lehetett élni. Magyarországnak a közös visegrádi állásponthoz igazodva sikerült elérnie, hogy a munkavállalás és mozgás szabadsága viszont alapvetően sértetlen maradt - emelte ki Kovács Zoltán.

Címlapról ajánljuk
Egyre több ország ismeri fel a menekülthelyzet tarthatatlanságát
Jelentés

Egyre több ország ismeri fel a menekülthelyzet tarthatatlanságát

A humanitárius hozzáférést és a migránsok menedékjogi helyzetét elemezte egy nemzetközi tanulmány, melynek készítői szakpolitikai intézkedéseket is javasolnak az érintett országok vezetőinek. A Migrációkutató Intézet vezető kutatója azt mondta az InfoRádióban, hogy a jelentés megerősíti, egyre több nyugati kormányzat ébred rá, milyen veszélyei lehetnek az illegális migrációnak, ugyanakkor Tárik Meszár szerint az elemzés több megállapítása is ellentmondásos.

Mi vezetett a németországi Zöldek zuhanórepüléséhez?

Egyre csökken a németországi Zöldek párt támogatottsága, öt év alatt több mint duplájára, 25-ről 56 százalékra nőtt azok száma, akik semennyire sem tudnak azonosulni a párttal, ezzel Németország egyik leginkább elutasított politikai tömörülésévé vált. A háttérben a zöldítés, a kormány energiapolitikája áll - mondta az InfoRádióban Dobrowiecki Péter, a Mathias Corvinus Collegium Magyar-Német Intézetének kutatási vezetője.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×