Zacher ötletei az alkoholizmus visszaszorítására

Infostart
2016. január 28. 15:25
Magyarországon közel egymillió alkoholista él - mondta az InfoRádióban Zacher Gábor toxikológus. A Honvédkórház sürgősségi osztályának vezetője alkoholstratégia kidolgozását szorgalmazza.

"Még a betegségek nemzetközi osztályozásában is önálló kódokkal bírnak az alkohollal kapcsolatos betegségek, köztük maga az alkoholfüggőség is, egyértelmű, hogy betegségként kell emlegetni - jelentette ki Zacher Gábor.

A Honvédkórház sürgősségi osztályának vezetője korábban szenvedélyügyi államtitkárság létrehozását javasolta. Mint mondta, szükség lenne már egy mentálhigiénés országos programra. "Nem jó, ha az egyiket kiemeljük, hiszen ezek nagyon gyakran egymást kísérő történetek. Alkoholstratégiára is szükség van, ahogy stratégiákra általában, de önmagában ne attól várjuk a megváltást. Kell lennie egy cselekvési programnak, de ne felejtsük el, hogy az ország különböző részein különböző problémával küzdenek, így ami esetenként jól működik a nyugati végében, az lehet, hogy a keletiben kevésbé."

"Lehet stratégiai ötlet például az alkoholos italok árának egységes áremelése, vagy az ellenőrzés további szigorítása. Emellett nagyon fontosak a felvilágosító kampányok. A dohányzás visszaszorult, mert van jelentősége a cigarettán látható "nem szép" képeknek. Volt ilyen ötlet az alkohol kapcsán is annak idején. A kulturált alkoholfogyasztás megtanítására is nagyon fontos. Szó nincs arról, hogy Magyarország absztinens ország lenne, nem is erről kellene szólnia - hangsúlyozta Zacher Gábor.

Azokban a családokban, ahol az apuka, aki iszik és szerencsejátékot játszik, anyuka öt és fél órát ül a televízió előtt és dobálja magába a nyugtatószereket, mit várunk a gyerektől, aki ilyen szociális mintát visz tovább? Ez meg fogja határozni az ő életét is - figyelmeztetett a Honvédkórház sürgősségi osztályának vezetője.

Hanganyag: Sánta András

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást