Visszaszerezte népszerűségét a Fidesz

Infostart
2016. január 27. 16:23
A Tárki legfrissebb felmérése alapján a pártválasztók körében a Fidesz-KDNP tavaly őszhez képest 3 százalékkal tudta növelni szavazótáborát, így most 54 százalékon áll. Ennek kevesebb mint felével rendelkezik a Jobbik, míg a szocialisták 12 százalékos támogatottságot tudnak maguk mögött.

"2014 októberében hirtelen csökkent a Fidesz népszerűsége, és azóta most érte el azt a szintet, ami korábban volt. De ez a teljes népességen belül 30 százalék feletti, 31 százalék. Ehhez képest kell a Jobbik illetve az MSZP értékeit nézni, ami 11 illetve 6 százalék körül van" - ismertette a Tárki eredményeit Sík Endre.

Arra, hogy a Nézőpont Intézet legfrissebb felmérésének eredményei szerint többen támogatják az MSZP-t, mint a Jobbikot, a szociológus úgy reagált: "El nem tudom képzelni, hogy a Nézőpont milyen módon tudta ezt mérni. Nálunk mindig is a Jobbik volt magasan a második, ez 2016 elején sem változott meg. Közel kétszeres az MSZP szimpatizánsok aránya a Jobbik szimpatizánsaihoz képest" - fogalmazott.

"Ha összeadjuk az összes baloldalinak tekinthető párt szimpatizánsait, akkor mondhatjuk azt, hogy a Jobbik szimpatizánsaival azonos arányú" - közölte.

"Az LMP támogatottsága elenyésző, 1-2 százalék, ebben sincs semmi új. Amikor a teljes népességet nézzük, akkor az alapján már nagyon régóta nem jutnának be a parlamentbe" - ismertette a Tárki munkatársa a kutatási eredményeiket.

"A kormánypárt népszerűségének erősödése egy nagyon tudatos, sikeres szimpátiavisszaszerzési-kommunikációs tettnek tekinthető. A menekültüggyel kapcsolatban nagyon bejött minden olyan állítás, amit tettek - ide értve a nemzeti konzultációt, a plakátkampány, a kvóta. Ezt láthatóan nagyon szeretik az emberek hallani" - fogalmazott Sík Endre.

Hanganyag: Németh Zoltán


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást