eur:
394.42
usd:
370.32
bux:
65045.06
2024. április 19. péntek Emma

Gyurcsány: Díszlet mögött rohad az ország

Díszlet mögött rohad az ország - fogalmazott Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában.

"Ha úgy van valamire pénz, hogy karácsony előtt pedagógusok ezreit nem fizetik ki vagy egyes megyékben korlátozzák, hogy naponta hány laboratóriumi vér- és vizeletvizsgálatot végezhetnek el, akkor az nincs rendben" - fogalmazott Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában.

"Szerintem ez egy tönkretett ország, amelyben, mint karácsonyfadíszeket próbálnak nekünk adogatni valami csillogó-villogót, most éppen a Csok-ot, és mögötte mi van? Rohad. Díszlet mögött rohad az ország." - mondta.

Gyurcsány Ferenc kitért arra is, hogy szombaton tartja szokásos évértékelőjét - amely, mint mondta kritikai műfaj -, majd három héttel később új pártprogramot hirdet a Demokratikus Koalíció.

"Szó nincs róla, hogy én itt ígérgetnék, én nem engedem meg magunknak, hogy 100 milliárdos ígéreteket tegyünk. Még akkor sem, ha egyébként most a költségvetés rendben van." - fogalmazott.

A pártelnök hozzátette, hogy 2018 után jelentősen változik az uniós alapokhoz való hozzáférés, így lassulhat a magyar gazdaság növekedése, ha a jelenlegi struktúrát tartja a kabinet.

Hanganyag: Exterde Tibor, Sigmond Árpád

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Harry hercegi címe bánhatja, hogy állandó amerikai lakos lett

Harry herceg, III. Károly angol király kisebbik fia hivatalosan is felszámolta kapcsolatait Nagy-Britanniával. Így értékelik a szigetországban a lépését, hogy az Egyesült Államokat jelölte meg állandó lakhelyeként. Felmerült, hogy emiatt elveszítheti hercegi címét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×