Gyurcsány szerint ezzel árulhatja el egy ellenzéki párt a normáikat

Infostart
2016. január 22. 18:56
Az az ellenzéki párt, amely alkotmánybíró-jelölésével hozzájárul az Alkotmánybíróság új tagjainak megválasztásához, elárulja az ellenzéki normákat - fogalmazott Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában.

Tavasszal összesen négy új alkotmánybírót kellene megválasztania az Országgyűlésnek, mivel jelenleg egy alkotmánybírósági mandátum betöltetlen, három pedig - az elnökével együtt - hamarosan lejár.

A Demokratikus Koalíció - bár, mint frakcióval nem rendelkező pártot fel sem kérték - nyomatékosan próbálja rávenni az MSZP-t és az LMP-t, hogy ne vegyenek részt a jelölési folyamatban, mert a DK álláspontja szerint ezzel legitimálnák azt.

Álláspontját Gyurcsány Ferenc, a párt elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában is megerősítette.

"Ma iszonyatos Fidesz-túlsúly van az Alkotmánybíróságon. Hozzájárulni egyetlen egy jelöléssel, amiben fönntartja a Fidesz a vétójogot - még ott is, a pimaszság teteje magunk között szólva, hogy ezt törvényesnek és normálisnak tekintsem -, hát, aki ezt megcsinálja, az elárulja énszerintem a demokratikus ellenzéki normákat, a választóit, a saját erkölcsét, a saját korábbi politikáját, tehát én azt gondolom, hogy sem az LMP, sem az MSZP nem vehet részt ebben a folyamatban." - fogalmazott.

Arra, hogy így egyik párt sem befolyásolhatná az Alkotmánybíróság összetételét, Gyurcsány Ferenc azt mondta, hogy akkor sem volna valódi beleszólásuk, ha jelölnének egy alkotmánybírót.

Az MSZP egyébként nem jelöl alkotmánybírót, nem vesz részt a folyamatban, és nem is támogatja azt, inkább benyújt egy javaslatot az Alkotmánybíróság függetlenségének és szakmaiságának garantálására. Az LMP azonban részt vesz a folyamatban, mivel a párt álláspontja szerint azok, akik blokkolják ezt, csak saját érdekeiket nézik.

Hanganyag: Sigmond Árpád


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást