eur:
393.63
usd:
364.56
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

A munkaügyi pereknél is áttörést hozhat a mediáció

Mintegy 40 százalékkal nőtt a mediáció, vagyis a bírósági közvetítés jogintézménye a bíróságokon - hangzott el az Országos Bírói Tanács ülésén. Bicskei Ferenc, a Kecskeméti Törvényszék és az Országos Bírói Tanács soros elnöke az InfoRádióban azt mondta, a családjogi ügyek mellett a munkaügyi pereknél is sikeres lehet a közvetítési eljárás.

"A közvetítési szolgáltatás három éve indult el, a kezdeti nagyon szerény ügyszámhoz képest minden évben folyamatosan és jelentősen, mintegy 40 százalékkal nőtt az eljárások száma, így tavaly majdnem 1700 mediációs eljárás indult. Az ügyek közel kétharmadában megállapodás is született a felek között. Elsősorban a családjogi ügyekben népszerű a közvetítői eljárás és ott a legnagyobb eredményesség is" - jelezte Bicskei Ferenc.

A mediációnak két aspektusa lényeges, egyrészt az ügyfél-elégedettség, a másik pedig az, ha a bírák munkáját tehermentesíti. Ez még nem jelentős, de ha folytatódik ez a növekedési tendencia, akkor három-négy éven belül ott is érzékelhető lesz - fogalmazott a Kecskeméti Törvényszék és az Országos Bírói Tanács soros elnöke. Hozzátette: nagyon biztatóak az eredmények.

Mindenki próbálja népszerűsíteni, van, ahol nagyobb és van, ahol kisebb a sikere. A családjogi tárgyú ügyeknél például eredményes, de még kevés munkaügyi perben volt közvetítés. Ott én látok áttörési lehetőséget, az is olyan terület, ahol érdemes a mediációval foglalkozni - jelentette ki Bicskei Ferenc.

Hanganyag: Kálló Izabella

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
A 300 eurót is meghaladhatják az idei húsvéti költségek Szlovákiában

A 300 eurót is meghaladhatják az idei húsvéti költségek Szlovákiában

300 eurónál is többe kerülhet az idei húsvéti bevásárlás Szlovákiában. A Partners piackutató vállalat számításai szerint, 5 százalékkal kénytelenek többet költeni erre az emberek, mint tavaly. Az élelmiszer drágább, a húsvéti díszítés kicsit olcsóbb lett. Egyre több ünnepi asztalon jelenik meg a bárányhús.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×