Kedden is várható eső

InfoRádió / MTI
2016. január 11. 16:54
Kezdetben még keleten valószínű eső, majd helyenként kialakulhat zápor, esetleg egy-egy zivatar jégdarával.

Eleinte túlnyomóan borult lesz az ég, és északnyugat felől egyre többfelé számíthatunk esőre, záporra, délnyugaton, délen néhol zivatar is kialakulhat.

Hajnaltól északnyugat felől felszakadozik a felhőzet, napközben a többször erősen megnövekvő felhőzet mellett több-kevesebb napsütés is várható. Kezdetben még keleten valószínű eső, majd helyenként alakulhat ki zápor, esetleg egy-egy zivatar jégdarával.

A többfelé erős, néhol viharos déli, délnyugati szél kedden nyugatira fordul, és mérséklődik. Erős széllökés már csak északkeleten lehet.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1 és +4 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet kedden 6 és 11 fok között valószínű.

Európában a Brit-szigetek fölött markáns ciklon örvénylik, amelynek előoldalán enyhe, nedves levegő áramlik Közép-Európa fölé. Ennek hatására sokfelé erősen felhős vagy borult az ég, és többfelé esik az eső, záporeső. Szintén ciklon okoz felhős, csapadékos időt az Ural előterében, csak ott havazik.

Ugyanakkor a Skandináv-félsziget keleti részétől a Kelet-európai-síkságon át egészen a Fekete-tenger keleti vidékéig anticiklon húzódik. Arrafelé általában kevés a felhő, számottevő csapadékról nem érkezik jelentés, de nagyon hideg van.

A legmagasabb nappali hőmérséklet kontinensünk északkeleti tájain sokfelé -15 fok alatt alakul, sőt helyenként -29 és -36 fok is előfordul. Szárazföldünk középső és nyugati részén többnyire -2 és +9 fok között változik a csúcshőmérséklet.

A legenyhébb idő a Földközi-tenger környékén van, ott a kora délutáni órákra 14 és 20 fok közé melegszik fel a levegő. Kedd estig a Kárpát-medence fölött a fent említett markáns ciklon előoldalán képződő peremciklon vonul át, kezdetben enyhe, nedves, majd hidegebb, szárazabb léghullámok érkeznek térségünk fölé.