Jövő hétvégén indul az utasforgalom a fonódó villamos-hálózaton

Infostart
2016. január 9. 08:33
A budai fonódó villamos-hálózat kialakítása már befejeződött, az utasoknak azonban január 16-ig várniuk kell a villamosokra. A Széll Kálmán teret várhatóan májusban adják át.

A BKK december elején közölte, hogy a műszaki átadás december 23-i határidejét tudják tartani. Az év végén a műszaki átadás-átvételhez szükséges peron- és útépítési munkák voltak hátra. A BKK akkor közleményében jelezte, hogy a forgalom legkésőbb január 16-án indulhat meg a fonódó villamos-hálózaton.

A közlekedésszervező jelezte, hogy az átadás előtti utolsó napokban a vonalak használatát nem akadályozó hiányosságok pótlását, valamint az új vonalakon közlekedő villamosok járművezetőinek oktatását végezték el.

Az Index korábban arról írt hogy a december végi átadás után még nem lehet rögtön használni a villamosokat, az utasoknak január közepéig, január 16-ig várniuk kell. A hátra lévő időben még tesztelik a pályát és a járműveket. A budai fonódó villamos összköltsége 15,9 milliárd Ft.

Tarlós István főpolgármester az InfoRádió Aréna című műsorában korábban arról beszélt, hogy a Széll Kálmán tér felújítása májusra érhet véget. A Széll Kálmán tér felújításnak köszönhetően az akadálymentes villamos-kapcsolatok mellett mozgólépcső és lift épül a Várfok utcai autóbuszmegállók felé, csökken az autóbusz-parkolók területének nagysága, a Széll Kálmán tér a kerékpárosok számára minden irányban kényelmesen és biztonságosan átjárható lesz.

Újjáépült az M2-es metró épülete, megszűntek a rendezetlen bódék, és lehetőség lesz a fogaskerekű új, Széll Kálmán téri végállomásának későbbi kialakítására.

A tér felújítása mintegy 5,3 milliárd forintba kerül, uniós, állami és fővárosi forrásokból.

Hanganyag: Szabó Gergõ


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást