eur:
394.12
usd:
364.9
bux:
65498.37
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Mávinform: helyreállt a vasúti közlekedés az országban

Helyreállt a vasúti közlekedés az országban csütörtök délutánra - közölte a Mávinform sajtóügyeletese az MTI-vel.

Kavalecz Imre azt írta: megjavították a sérült felsővezetéket, ezért már mindkét vágányon járnak a vonatok a budapesti Nyugati pályaudvar és Kőbánya-Kispest között.

Hozzátette: folyamatosan áll helyre a menetrendszerű vonatközlekedés. Hajnalban, sőt még délelőtt is a vasúti pályákra dőlt fák okoztak gondot Somogyban, valamint Baranyában. Mostanra már mindenhol zavartalanul járnak a vonatok.

Kora délután Kavalecz Imre arról tájékoztatta az MTI-t, hogy megsérült az áramszedője egy InterCity vonat mozdonyának a Nyugati pályaudvar és Kőbánya-Kispest között. A szerelvény a nyílt pályán vesztegelt, és amíg javították, a két állomás között csak az egyik vágányon jártak a vonatok. Emiatt 30-40 percet késtek a szerelvények a Budapest-Cegléd-Debrecen-Nyíregyháza-Záhony, a Budapest-Szeged és a Budapest-Lajosmizse vonalon.

Csütörtök reggel pedig a sajtóügyeletes azt írta, hogy fák dőltek a sínekre Áta és Villány, Bóly és Villány, valamint Babócsa és Vízvár között, ezért ezeken a szakaszokon ideiglenesen nem jártak a vonatok.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×