eur:
394.29
usd:
370.44
bux:
65674.41
2024. április 19. péntek Emma

Czunyiné: szeptembertől ismét nőnek a pedagógusbérek

Szeptembertől ismét nőnek, 3,4 százalékkal emelkednek a pedagógusbérek, ami havonta 3-15 ezer forint közötti összeget jelent az érintetteknek - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) köznevelésért felelős államtitkára szerdán Budapesten.

Czunyiné Bertalan Judit sajtótájékoztatón elmondta, hogy a kormány 2013-ban indította el a rendszerváltás utáni legnagyobb béremelési programot, amely 2017-ig tart, és öt év alatt átlagosan mintegy 50 százalékos emelést jelent.

Palkovics László felsőoktatásért felelős államtitkár arról beszélt, hogy a felsőoktatásban is elindult a már korábban bejelentett béremelés. Így január elsejével az oktatói-kutatói kör bére első lépésként 15 százalékkal nőtt, amit 2017-ben és 2018-ban további 5-5 százalékos emelés követ majd. 

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
Lefordultak az amerikai indexek

Lefordultak az amerikai indexek

Gazdasági információk tekintetében ma az amerikai lakáspiacról közölnek újabb adatot, ez a monetáris politikai kilátások szempontjából lehet érdekes. A héten eddig kedvezőtlenül alakulnak a részvénypiaci folyamatok, elsősorban az Izrael és Irán közötti konfliktus fokozódása nyomta rá a bélyegét a hangulatra, emellett továbbra is ott vannak a ragadós amerikai inflációval kapcsolatos aggályok, amelyek azt a narratívát erősítik, hogy akár hosszabb ideig maradhat a magas kamatszint. A magyar tőzsde ma esett, az európaiak viszont pluszban zártak. A tengerentúlon egyelőre esés látszik.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×