eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

Még tilos korcsolyázni a befagyott Balatonon

Befagyott a Balaton és a Velencei-tó is de korcsolyázni még nem lehet rajtuk - hívta fel a figyelmet Siklós Gabriella, az Országos Vízügyi Főigazgatóság szóvivője.

"Minden nagy tavunk, elsősorban az úgynevezett "szélvizek" azok, amelyek már befagytak, itt helyenként 8-10 centiméteres jégvastagság alakult ki. Ez a Balatonra, a Tisza-tóra is érvényes, ugyanakkor mindenképpen fontos elmondani, hogy bár sportolásra alkalmas jégvastagság kialakulásához elég a 10-12 centiméter, de ahhoz, hogy ez valóban el is bírja a terhelést és tartós legyen, akár 10 napos hideg szükséges. Ez azt jelenti, hogy mínusz 5 fokos átlaghőmérséklet mellett tud a jégréteg kialakulni, ez a feltétel pedig még egyértelműen nem adott." - hangsúlyozta a szóvivő az InfoRádiónak.

Hozzátette: a tavakat figyelik és mérik a vízügyes kollégák, ugyanakkor a szakemberek szerint a jégképződést lassítja a hóesés, mert úgynevezett hőszigetet alakít ki, és a valódi jegesedés folyamata akár két hétig is eltarthat. Egyelőre azt javasolják, hogy még senki ne használja, és ehhez a vízi rendészet és az önkormányzat engedélye is kell.

"A hidegre fordult időjárás következtében a Tiszán is megjelent a jég, ez helyenként már állójég is, a Kisköre környéki szakaszokon. A következő napokban egyre több szakaszon lehet számítani jég megjelenésére, de a Tiszánál is elmondható, hogy az a felmelegedés, amelyet a meteorológiai szolgálat január 10. és 13. közé prognosztizál, ezt befolyásolhatja" - mondta Siklósi Gabriella.

Hanganyag: Kálló Izabella

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Kempf Zoltán egy időre háttérbe szorítja az influenszerkedést, és megcélozza az olimpiát

Kempf Zoltán egy időre háttérbe szorítja az influenszerkedést, és megcélozza az olimpiát

A világbajnok BMX freestyle-os néhány évre abbahagyta a versenyzést, de amikor a sportága bekerült az olimpiai programba, hamar visszatért. A népszerű influenszer az InfoRádióban elmondta: a BMX freestyle-ban nem lehet előre jósolni vagy esélyeket latolgatni, sok tényezőtől, körülménytől függ, hogy sikerül egy-egy verseny, de a kvótaszerzés lesz a célja a júniusi, budapesti olimpiai selejtezőn.

Kiderült, hány magyar dolgozik külföldön – és az is, mivel lehetne őket hazacsábítani

A magyarok főképpen a külföldön elérhető magasabb fizetés, az itthoni bizonytalanabb, kiszámíthatatlanabb jövő, valamint a "klíma" miatt vándorolnak ki valamelyik nyugat-európai országba – ez derült ki az Egyensúly Intézet felméréséből, amelyből javaslatcsomag is készült az intézet és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége összefogásából. Az InfoRádió Kozák Ákost és Gazsi Attilát kérdezte.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. április 20. 13:40
×
×
×
×