eur:
394.25
usd:
370.27
bux:
65045.06
2024. április 19. péntek Emma

Kongresszust tart az MSZP

Kongresszust tart ma az MSZP, hogy módosítsa alapszabályát, illetve hogy szembesítse a kormányt a szocialisták szerint a magyar társadalmat érdeklő legfontosabb kérdésekkel. A budapesti tanácskozáson a pártvezetés munkájával elégedetlenek is hangot adhatnak véleményüknek.

A kongresszus zárt üléssel kezdődik, majd már a nyilvánosság előtt Tóbiás József pártelnök, Botka László választmányi elnök beszédével folytatódik.

A szocialisták hat szekcióban folytatnak a nap folyamán vitákat, ezek a következő témákat ölelik fel: a szociális krízis, a fizetésemelés, az olcsóbb energia kérdése, a földkérdés, a főváros helyzete és a részvételi demokrácia. A hat szekció 2-2 vezetője a plenáris ülésen is felszólal.

Az alapszabály a tervek szerint több ponton is módosul: változtatnak a preambulumban leírt alapértékeken, lehetőségként rögzítik a képviselőjelöltek kiválasztására az előválasztást, illetve módosítják a választmány összetételét. Szimbolikus jelentőségű lesz az a módosítás, hogy a párt székháza ezentúl egy Erzsébet körúti MSZP-iroda lesz. Ennek rögzítése azért szükséges, mert az MSZP árulja a jelentős hitellel terhelt Jókai utcai székházát.

A Villányi úti konferenciaközpontban tartandó kongresszuson a mintegy 330 küldött között sajtóhírek szerint lesz olyan, aki szóvá teszi elégedetlenségét a pártvezetéssel szemben és előre hozott tisztújítást sürget majd. Több lap is idesorolja a szocialisták korábbi Borsod megyei elnökét, Gúr Nándort.

Ugyanakkor a mai kongresszus biztosan nem dönt személyi kérdésekről. A jövőre egyébként is esedékes tisztújítás a pártvezetés tervei szerint márciusban indulhat el a helyi szervezetekben történő elnökválasztással, majd május végén, júniusban zárulhat a párt elnökét megválasztó kongresszussal.

Címlapról ajánljuk
Az óvóhelyre kellett menekíteni Kijevben a német gazdasági minisztert

Az óvóhelyre kellett menekíteni Kijevben a német gazdasági minisztert

A háború kitörése óta másodszor látogatott Ukrajnába a német gazdasági miniszter. Robert Habeck célja az volt, hogy a kétoldalú gazdasági kapcsolatok megerősítéséről tárgyaljon A vizit alig huszonnégy órás volt, közben ugyanakkor a háború viszontagságait egy kijevi óvóhelyen is tapasztalhatta.

Harry hercegi címe bánhatja, hogy állandó amerikai lakos lett

Harry herceg, III. Károly angol király kisebbik fia hivatalosan is felszámolta kapcsolatait Nagy-Britanniával. Így értékelik a szigetországban a lépését, hogy az Egyesült Államokat jelölte meg állandó lakhelyeként. Felmerült, hogy emiatt elveszítheti hercegi címét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×