Palkovics: nem lesz bérfeszültség a felsőoktatásban

Infostart
2015. november 23. 14:51
Nem lesz bérfeszültség a felsőoktatásban - mondta az InfoRádiónak a felsőoktatásért felelős államtitkár az ELTE oktatóinak levelére reagálva. Palkovics László szerint más egyetemek egyértelműen pozitívan reagáltak a bejelentett 27 százalékos béremelésre. Ez a levél az ELTE belső ügye - tette hozzá.

Az egyetemek, főiskolák döntő többsége üdvözölte a tervezett béremelést, az ELTE levelében foglaltak közt pedig sok olyan állítás szerepel, amely az intézményen belüli feszültségekre utal - reagált az InfoRádiónak Palkovics László felsőoktatásért felelős államtitkár az ELTE Btk oktatóinak nyílt levelére.

"A felsőoktatás irányítása egy összetett dolog. Nemcsak az ELTE egy karának vagy tanszékének oktatóira vonatkozik, hanem a magyar felsőoktatás egészére. Ha megnézi, hogy a magyar felsőoktatási intézmények hogyan reagáltak erre az illetménynövelésre - 27 százalékkal emeljük a felsőoktatásban dolgozó oktatóknak, kutatóknak az illetményét - nem nagyon van más ilyen csoport Magyarországon, ahol ez megtörténne két éven belül. Az, hogy ez egyébként különböző csoportokat a múlt miatt máshogy érint, ezek jelentős része intézményi ügy, az ELTE-nek van egy specifikus problémája." - fogalmazott az államtitkár.

Az államtitkár hozzátette: a doktori képzésben tanulók ösztöndíjának emelését az indokolja, hogy sokan az alacsony juttatás miatt estek ki a rendszerből, márpedig a tudományos utánpótlás-nevelés elengedhetetlen. A béremelés kérdése pedig másik ügy - jegyezte meg Palkovics László.

"Két különböző ügyről beszélünk. Az egyik egy 27 százalékos garantált jövedelemnövekedés két éven belül, a másik pedig egy olyan helyzetnek a kezelése, ahol a doktorandusz-hallgatóktól azt várjuk, hogy szerezzenek tudományos fokozatot - amit részben azért nem szereznek, mert nagyon alacsony az ösztöndíjuk. Azt gondolom, hogy ez egy olyan probléma, amit az ELTE-n belül az oktatói csoportok generálnak egymás között. Ha megnézzük azokat a leveleket, amelyek nyilvánosságra kerülnek, ott a professzorokat is támadják - ezt nem tartom jó iránynak." - mondta a felsőoktatásért felelős államtitkár.

Az államtitkár hangsúlyozta: nem lehet bérfeszültség ott, ahol az egyik szereplő munkabért kap, a másik pedig ösztöndíjat.

Hanganyag: Seres Gerda


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást