Kedden kiderül, változik-e a kéményseprési szolgáltatás

Infostart
2015. november 23. 14:21
Várhatóan kedden tárgyalja a honvédelmi és rendészeti bizottság a kéményseprés átalakításáról szóló törvénytervezetet. A Kéményseprők Országos Szakszervezetének elnöke szerint több mint háromszáz kéményseprő helyezte letétbe felmondását, miután nem született még döntés ebben az ügyben.

"Mi üdvözöljük, ugyanakkor nem tudjuk, mit várhatunk ettől. Amióta ügyvédi letétbe helyeztük azon szándéknyilatkozatainkat, hogy ha nem történik semmi, akkor komoly létszámban, kollektíven felmondanánk, semmilyen hivatalos megkeresést nem kaptunk" - jelentette ki a Kéményseprők Országos Szakszervezetének elnöke.

Vámos Csaba hozzátette, hogy a törvénytervezet szerint a jövőben a lakosság részére ingyenesen, a katasztrófavédelem végezné a kéményseprő-ipari közszolgáltatást. "Felvetődött az is, hogy nem is a katasztrófavédelem, hanem négy-öt állami cég, én olyan információt is hallottam, hogy az ingyenesség sem biztos, hogy január 1-jével biztosított lesz".

"Komoly létbizonytalanság lengi be a szakmát azóta, hogy március 10-én benyújtotta a belügyminiszter ezt a törvényjavaslatot a Parlamentnek. Ezt megelőzően nem megfelelően egyeztettek a szakmai érdekvédelmi képviseletekkel, a folyamat befagyott, semmit nem tudtunk arról, januártól mire számíthatunk. Sok cég csődközeli állapotba került, többen a törölköző bedobására kényszerültek. A kilátástalan helyzet a munkavállalók esetében is azzal járt, hogy nem láttak biztos jövőt maguk előtt, komoly pályaelhagyás figyelhető meg. Ha ez a lejtmenet így folytatódik, a szakma végképp eltűnhet" - közölte a Kéményseprők Országos Szakszervezetének elnöke.

Vámos Csaba kifejtette: "a munkavállalót leginkább az érdekli, hogy milyen munkakörülmények között, milyen bérezéssel dolgozhat. Természetesen, ha körvonalazódik, hogy ki fogja végezni a kéményseprő-ipari közszolgáltatást, szeretnénk leülni vele tárgyalni. A kötelező közszolgáltatásnak valamilyen szinten állami kézben lenne a helye, hogy biztonságosan garantálható legyen és arról szóljon, amiről kell."

Hanganyag: Kálló Izabella


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást