Hiller István: Meg kell mutatni, miben gondolkodunk másként

Infostart
2015. november 4. 16:44
Az Országgyűlés szocialista alelnöke egy közös európai haderő létrehozását szorgalmazta az InfoRádió Aréna című műsorában. Hiller István elvetette a kvótákra vonatkozó uniós javaslatot.

Én nem szeretem, hogy az országunk határán kerítés van; csak mondjon már valaki ennél jobbat - fogalmazott az InfoRádió Aréna című műsorában az Országgyűlés szocialista alelnöke. Hiller István egy közös, európai megoldást szorgalmazott a migrációs válság kezelésére. De olyat nem tud támogatni, ami nincs, csak ha úgy általában azt mondják rá, hogy az egy európai alternatíva.

"Érdemes európai szinten elgondolkodni azon, hogy amikor nem egy ország határát éri kihívás, hanem az Európai Unió határait, akkor ne az egyik vagy másik, ilyen vagy olyan gazdasági helyzetben levő országra mutogassunk, hogy képes vagy nem képes megvédeni, hanem akkor azt mondjuk: az Európai Unió határát érdemes egy európai uniós fegyveres erőnek védeni együttesen."

Az ellenzéki politikus beszélt Brüsszel a kvótákra vonatkozó javaslatáról is.

"Azt gondolják, hogy majd meg lehet állítani és azt mondani neki, hogy Te most Észtországban fogsz élni; aztán utána, még ha esetleg oda is szállítják, a harmadik nap megindul és el akar menni vissza Svédországba. Tehát azt hiszem, hogy a gyakorlati életben ez nagyon nehezen kivitelezhető ügy."

Hiller István támogathatónak tartja azt az elképzelést, hogy az Unión kívüli országokat segítsék a menekültek elhelyezésében.

"Olyan jellegű megoldásokat szeretnék támogatni, ami biztos vagyok benne, hogy sok pénzbe és energiába kerül, de az Európai Unió határain kívül tudja rendezni úgy a kérdést, hogy az Unión belül és az azon kívül élő emberek számára megfelelő legyen."

Az Országgyűlés MSZP-s alelnöke úgy vélte, Európa hosszú távon is akkor tud integrálni, ha az európai uniós állampolgárok és nem egyszerűen csak a politika egy szintje vállalkozik arra, hogy ezt akarja. Hiller István hangsúlyozta, ellenkező esetben a politikai döntéshozó és az őt megválasztó tömegek mögött olyan törés lesz, ami szinte kezelhetetlenné teszi egy adott ország belpolitikáját.

Hiller István szerint egy sikeres politizálással az MSZP támogatottsága a jelenlegi 7-ről akár 25-30 százalékra is felhozható lenne. Az ellenzéki párt volt elnöke azt mondta: meg kell mutatni, hogy miben gondolkodnak másként, mint a kormánypártok.

Az MSZP volt elnöke szerint pártját kellene megerősíteni ahhoz, hogy növelni tudják társadalmi támogatottságukat. Azt mondta: sokkal több baloldali pártra szavazni akaró ember él Magyarországon, mint amennyi ma a szocialistákat választja. A Tárki október közepén készített felmérésében az MSZP híveinek száma a 2000 óta mért adatok alapján még soha nem volt ilyen alacsonyan. A teljes népesség körében a múlt havi 11-ről 7 százalékra esett vissza.

"Egy sikeres és hatékony politizálással ez 25 és 30 százalék közé tehető, amit a Magyar Szocialista Párt támogatottságban elnyerhet. Arról érdemes műhelymunka szintjén is gondolkodni, hogy egy három osztatú politikai térben mit jelent 30 százalék támogatottság egy pártnak."

A szocialista politikus úgy vélte, a baloldali eszmének az a lényege, hogy társa legyen azoknak az embereknek, akik előrébb akarnak jutni.

"A mi tevékenységünknek csak egy részét volna szabad képeznie a kritikának. Azt is meg kell mutatni, mi az, amiben mi másképp gondolkodunk."

Hiller István hangsúlyozta, hogy fel kell kelteni azon passzív szavazók aktivitását, akik úgy gondolják: a jelenlegi kurzus nem tudja megoldani problémáikat.

Hanganyag: Németh Zoltán


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást