eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

A Parlament előtt tüntettek a Quaestor-károsultak

Quaestor-károsultak egy csoportja tüntetett hétfő délután a Parlament előtt, a budapesti Kossuth Lajos téren, a demonstráción több ellenzéki politikus is részt vett.

Pápa Levente, az Együtt alelnöke azt mondta: a parlamenti képviselők a kérdés hétfő délutáni tárgyalását követően kedden fogják eldönteni, hogy a Quaestor-törvényben eddig szereplő, gyűjtőfogalomként értelmezett "kezesség" fogalmat kicserélhetik-e "készfizető kezességre". Az ellenzéki politikus szerint a Quaestor-károsultak kártalanítása akkor történhet meg rövid időn belül, ha ezt a javaslatot támogatja a többség.

Himmer Éva Quaestor-károsult arról beszélt, hogy a károsultak kifizetésére törvényben előírt határidő kilencven napja letelt. Ezért "32 ezer ember nevében" arra szólította fel a parlamenti képviselőket: a keddi szavazáson egyértelműen juttassák kifejezésre azt a politikai szándékot, hogy pártolják a Quaestor-károsultakat.

Véleménye szerint senki nem kapott 30 százalék feletti kártalanítást, vagyis még a 6 millió forintos értékhatár alatt sem történt teljes kártalanítás.

A tüntetők követelték "a Quaestor-törvény betartatását", és hangsúlyozták, hogy addig nem nyugszanak, amíg meg nem történik a teljes kárrendezés.

A demonstráción mintegy százan vettek részt, a szervezők mécseseket osztogattak. A tömeg a beszédek közben többek között azt skandálta: "Nem hagyjuk!", "Követeljük!" A szónokok mögött a szervezők olyan magánszemélyek és kormányzati szereplők kartonból készült másait állították fel, akik véleményük szerint érintettek "a Quaestor-botrányban".

A jegybank március 10-én függesztette fel részlegesen a Quaestor Értékpapír Zrt. tevékenységi engedélyét és felügyeleti biztost rendelt ki az észlelt szabálytalanságok miatt. Előző este a Quaestor-csoport kötvénykibocsátó cége, a Quaestor Financial Hrurira Kft. öncsődöt jelentett. A jegybank vizsgálata szerint a Quaestor Értékpapír Zrt. mintegy 210 milliárdos vállalati kötvénykibocsátásából 150 milliárd fiktív volt. Az ügyben nyomozás indult, amelyben március végén három gyanúsítottat, köztük Tarsoly Csabát, a cégcsoport vezetőjét letartóztatták.

A Befektető-védelmi Alap (Beva) október közepén azt közölte, hogy addig mintegy 86,1 milliárd forint kártalanítási összeget utalt át a kifizetéseket intéző OTP-nek, így 31 078 ügyfél, a Quaestor-kötvényekre vonatkozó kártalanítási eljárásban igényt benyújtóknak már 98 százaléka juthat hozzá a részére járó összeghez. A Quaestor-kárrendezés keretében július 13-án indult a Bevát terhelő kártalanítási rész kifizetése. A Beva a Quaestor Károsultak Kárrendezési Alapja útján a hiányzó kötvények miatti pénzkövetelést fizeti ki a károsultaknak, egyenként 20 000 euróig, körülbelül 6 millió forintig.

Az ezen felüli kártalanítási igények rendezésére törvényt fogadott el az Országgyűlés, amelynek egyes részeit azonban az Alkotmánybíróságon megtámadták.

Címlapról ajánljuk

Harry hercegi címe bánhatja, hogy állandó amerikai lakos lett

Harry herceg, III. Károly angol király kisebbik fia hivatalosan is felszámolta kapcsolatait Nagy-Britanniával. Így értékelik a szigetországban a lépését, hogy az Egyesült Államokat jelölte meg állandó lakhelyeként. Felmerült, hogy emiatt elveszítheti hercegi címét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×