eur:
394.38
usd:
370.1
bux:
65045.06
2024. április 19. péntek Emma

A Délvidéki mészárlásra emlékeztek Újvidéken és Temerinben

A Délvidéki mészárlásra emlékeztek Újvidéken és Temerinben, a megemlékezésen részt vett és beszédet mondott Latorcai Csaba, a Miniszterelnökség kiemelt társadalmi ügyekért felelős helyettes államtitkára.

A Miniszterelnökség vasárnapi, MTI-hez eljuttatott közleménye szerint az 1944-1945-ben, a Délvidéken meggyilkolt mintegy 20-40 ezer magyar áldozatra emlékezve Latorcai Csaba hangsúlyozta: tartoznak annyival a mártíroknak, hogy megújult erővel építik a jövőt. "Formáljuk közösen, egymással összefogva békés és biztonságos hellyé Közép- és Dél-Európát, a világnak ezen, ránk bízott szegletét" - mondta.

Mint mondta, ma bármilyen fenyegetéssel szemben készek vagyunk megvédeni nemzetünket és annak közösségeit, mert Magyarország erős, a kormány pedig elkötelezett a nemzeti ügyek iránt.

A helyettes államtitkár beszédében kiemelte, hogy az elmúlt években végzett közös munka bizonyosan nagy szerepet játszott benne, hogy most, a migrációs válság sújtotta vidéken szerbek és magyarok "ismét közösen védik Európa határait".

Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor: eljött az idő, hogy Budapest után Brüsszelben is megmentsük a szabadságot

"Amíg nemzeti kormány lesz, Magyarország nem lép be az ukrajnai háborúba senkinek az oldalán" - jelentette ki a Fidesz EP-kampánynyitó rendezvényén pénteken Orbán Viktor pártelnök. "No migration, no gender, no war" - adta ki a hármas jelszót.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
Hogyan és melyik AI-projektbe vágj bele? Erről lesz szó egy teljes napon át!

Hogyan és melyik AI-projektbe vágj bele? Erről lesz szó egy teljes napon át!

Milyen változásokat hoz az AI az üzlet számára az egyes szektorokban és területeken, és hogyan vágjunk bele az AI-projektekbe?  Egy teljes konferencianapon keresztül ezzal foglalkozunk az AI in Business c. rendezvényünkön április 23-án. Mellébeszélés helyett üzleti stratégiákat, valós megoldásokat és use case-eket mutatnak be a témát ismerő tanácsadók, IT-beszállítók, és azok a nagyvállalati vezetők, akik már aktívan keresik vagy már meg is találták az AI-ban rejlő üzleti lehetőségeket. 7 szekció, több mint 40 előadó egy helyen!

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×