eur:
393.75
usd:
365.16
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Megkezdődhet az esztergomi vasútvonal villamosítása 2016-ban

Megjelent a közbeszerzési felhívás az esztergomi vasútvonal villamosítására. A beruházás 2016-ban megkezdődhet és 2017 őszétől Flirt motorvonatok közlekedhetnek a Budapest-Esztergom vonalon - közölte a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. pénteken az MTI-vel.

A társaság tájékoztatása szerint eredményes közbeszerzés esetén 51 kilométer hosszan Rákosrendezőtől Esztergomig a NIF Zrt. beruházásában valósul meg a vonalszakasz villamosítása.

A fejlesztés keretében Esztergom és Angyalföld állomások vágányhálózata részlegesen átépül, megújul az esztergomi és a dorogi állomás, valamint a klotildligeti megállóhely állomásépülete.

Az esztergomi autóbusz állomás átkerül a vasútállomás mellé, Dorogon autóbuszos átszállási pont épül ki, több vasútállomáson vasúti perontetőket építenek, illetve újítanak fel. A munkálatok nem járnak jelentős vágányzárral, a kivitelező jellemzően az éjszakai órákban, illetve hétvégi vágányzárak idején dolgozik majd.

Címlapról ajánljuk
„Ne bántsuk már tanulással a gyereket” – pszichológus a tavaszi szünetről

„Ne bántsuk már tanulással a gyereket” – pszichológus a tavaszi szünetről

Játék a szabadban, sok mozgás, esténként társasjáték, ébredés csörgőóra nélkül, nyugodt reggelik és lazább időbeosztás – ezt javasolja a szülőknek a tavaszi szünet idejére a gyermekpszichológus. Gyarmati Éva szerint a tananyag pótlásának nem ez az ideje, a tankönyvek csak a szünet utolsó délutánján kerüljenek elő.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×