eur:
393.74
usd:
365.02
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

A katolikusok az összes szentről és minden elhunytról megemlékeznek

November 1-jén, mindenszentek napján ünneplik az összes szentet, vagyis valamennyi megdicsőült lelket, november 2-án, halottak napján pedig a katolikus egyház megemlékezik minden elhunytról, különösen a tisztítótűzben szenvedő lelkekről - közölte a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) sajtószolgálata az MTI-vel.

Mindenszentek ünnepe kötelező egyházi ünnep, az egyház előírása szerint ilyenkor a híveknek kötelező szentmisén részt venniük - írták.

Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek mindenszentek ünnepén délután az esztergomi bazilikában mutat be szentmisét, halottak napján reggel pedig a bazilika altemplomában celebrál misét az elhunyt főpásztorokért - közölte Tóth János Csaba, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye sajtóreferense az MTI-vel.

A keleti egyház már 380-ban megtartotta mindenszentek ünnepét, minden vértanúról megemlékezve. A nyugati egyház liturgiájába IV. Bonifác pápának köszönhetően került be, aki a római Pantheont 609-ben Mária és az összes vértanú tiszteletére szentelte fel - olvasható az MKPK közleményében.

III. Gergely pápa (731-741) bővítette az ünneplendők körét: "a Szent Szűznek, minden apostolnak, vértanúnak, hitvallónak és a földkerekségen elhunyt minden tökéletes, igaz embernek" emléknapjává tette mindenszentek ünnepét. November 1-jére IV. Gergely pápa (827-844) döntése értelmében került az ünnep - ismertették.

November 2-án, halottak napján a katolikus egyház ünnepélyesen megemlékezik minden elhunytról, de különösképpen "a tisztulás állapotában levő szenvedő lelkekről". Az egyház "a feltámadás és az örök élet hitével és az ebből fakadó reménnyel éli meg a halottak tiszteletének ősi cselekedetét, melynek minden nép a maga módján tesz eleget". Az egyház kezdettől imádkozik az elhunytakért - írták.

Szent Odilo clunyi apát kezdeményezte, hogy mindenszentek ünnepét követően az összes elhunyt emberről is megemlékezzenek. A halottak napjáról 998-ban kezdtek megemlékezni, majd ez a 11. században a clunyi bencés szerzetesek hatására széles körben elterjedt - írták. Az egyház az ünnepen "bizalommal kér" kegyelmet Istentől az elhunytaknak.

Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×