200 milliárd forintos pályázati forrás nyílik meg

InfoRádió / MTI
2015. október 27. 18:32
Idén decemberig 200 milliárd forintnyi fejlesztési forrás nyílik meg szociális, társadalmi-felzárkózási, család- és ifjúságügyi, köznevelési, felsőoktatási, egészségügyi és egyházi területen - jelentette be az emberi erőforrások minisztere kedden sajtótájékoztatón a Nyíregyházi Főiskolán.

Balog Zoltán elmondta, a nagyobbrészt az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program (EFOP) keretében kiírt programokkal elsősorban a hátrányos helyzetűeket, illetve a társadalmi felzárkózást segítenék.

A miniszter kiemelte, 5 milliárd forintos pályázati keretösszeggel tanodaprogramot hirdetnek meg, valamint egy komplex ifjúsági-fejlesztési program is indul, 3,5 milliárd forintból.

Balog Zoltán bejelentette azt is, hogy a roma szakkollégiumi hálózat támogatására és továbbfejlesztésére 1,2 milliárd forintot, az Útravaló ösztöndíjprogram folytatására pedig összesen 6 milliárd forintot fordítanak.