Elmarasztalta Magyarországot a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága - a nap hírei

Infostart
2015. október 20. 21:10
Jóváhagyta a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alap 4 évéről szóló üzleti beszámolókat a parlament. Változatlanul hagyta az alapkamat 1,35 százalékos szintjét a monetáris tanács. Elmarasztalta Magyarországot az Emberi Jogok Európai Bírósága, mert nem vizsgált ki megfelelően egy rasszista támadást.

Elfogadta a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alap 4 évéről szóló üzleti beszámolókat az országgyűlés. Az alap 2011. május 31-e és 2015. január 31-e között működött. A Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti államtitkára azt mondta: a magánnyugdíj pénztárakból átvett mintegy 3 ezer milliárd forintból több mint 2 ezer milliárd közvetlen adósságcsökkentés valósult meg, ezen túl nagyjából 500 milliárd forintot fizetett be a költségvetésbe. Tállai András kitért arra is, hogy az adósságcsökkentő alap tavaly év végére betöltötte funkcióját.

Egészségügyi szűrővizsgálatra kötelezhetők a menedékkérők, miután az Országgyűlés felhatalmazta az országos tisztifőorvost, hogy válsághelyzetekben elrendelhesse a szükséges vizsgálatokat. Ezek helyét a menekültügyi hatóság jelölheti ki. Az elfogadott szabályozás azt is tartalmazza, hogy az ellátásban részt vevőknek az egészségbiztosítás által fedezett összegen felül felmerülő költségeit a központi költségvetés téríti meg.

Változatlanul hagyta az alapkamat 1,35 százalékos szintjét a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa. A döntés megfelel a várakozásoknak. A júliusi kamatdöntő ülés után Matolcsy György MNB-elnök bejelentette, hogy véget ért az alapkamat-csökkentési ciklus. Akkor azt is mondta, hogy a jegybank a következő években hosszan tartó, laza monetáris politikára rendezkedik be.

Elmarasztalta Magyarországot a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága, amiért a magyar hatóságok 2011-ben nem vizsgáltak ki megfelelően egy rasszista támadást. A pert egy szegedi fiatal indította a magyar állam ellen, miután 2011 januárjában megtámadta őt egy férfi, aki rendőrként azonosította magát, de később kiderült róla, hogy a büntetés-végrehajtásban dolgozik. A vádhatóság nem találta igazoltnak a rasszista indíttatást, ezért megszüntette az eljárást. Az elkövetőt végül garázdaság miatt ítélték el, és 1 év próbaidőre bocsátották. A strasbourgi bírák ítélete szerint a magyar hatóságok megsértették az Emberi Jogok Európai Egyezményében lefektetett diszkrimináció tilalmát a megalázó vagy embertelen bánásmódot tiltó passzussal összefüggésben.

A Testnevelési Egyetem leégett atlétikai csarnokának nemzetközi hírnevéhez méltó támogatásáról és újjáépítéséről határozott a kormány. Erről az intézmény rektora beszélt az InfoRádióban a kabinet illetékeseivel tartott egyeztetés után. Mocsai Lajos hangsúlyozta: a kormány részletes, mindenre kiterjedő tanulmányt vár az egyetem vezetésétől, amit november végéig kell benyújtaniuk. Szólt arról is, hogy az elsődleges vizsgálat alapján kizárható az idegenkezűség.

Páratlan lehetőségnek nevezte Magyarország és Budapest számára a Vizes világbajnokság megrendezését a kiemelt budapesti kormányzati beruházásokért felelős kormánybiztos. Fürjes Balázs az Inforádió Aréna című műsorában hangsúlyozta: több százezer turista érkezik majd Budapestre, több milliárd tv-néző figyeli majd az eseményeket, ezáltal jelentősen megnövekednek az adóbevételek. Emlékeztetett arra is, hogy a beruházás 5 ezer magyar családnak biztosít megélhetést. Hozzátette: a 2017 májusára elkészülő úszóaréna 15 ezer, később pedig 5 ezer férőhelyes lesz.

Eddig nem kérte a Gazdasági Versenyhivatal eljárásának lefolytatását a TV2 megvétele miatt a Fonyó Károly tulajdonában álló cégcsoport - közölte a hatóság szóvivője. Basa Andrea az InfoRádióban ugyanakkor elmondta: a TV2-csoport megvásárlását október 15-én bejelentő Andrew Vajna érdekeltségébe tartozó Magyar Broadcasting Kft. pénteken benyújtotta engedélykérelmét a versenyhivatalhoz. A filmipar megújításáért kormánybiztosként felelő szakember múlt csütörtökön számolt be arról, hogy adásvételi szerződést kötött a TV2 Media Group Holdings Kft.-vel. --- Ezt követően Fonyó Károly, a Simicska Lajos érdekeltségi köréhez tartozó Hírt Tv elnöke, a Megapolis Media Zrt. tulajdonosa bejelentette: október 13-án megvásárolta TV2 Media Group Holdings Kft. 100 százalékos üzletrészét, amivel közvetett módon a TV2 tulajdonosává vált. A TV2 vitatja a Megapolis opciós jogát, ezért megteszi a szükséges jogi lépéseket.

Újabb két, a vasárnapi munkavégzés tilalmára vonatkozó népszavazási kérdést nyújtottak be magánszemélyek a Nemzeti Választási Irodához a Kúria keddi döntése után. A beadvány formai megfeleléséről szerdán illetve csütörtökön dönt a választási iroda. A Kúria keddi döntésével megszűnt az üzletek vasárnapi zárva tartására vonatkozó kérdés eddigi védettsége. A testület ugyanis elutasította a felülvizsgálati kérelmeket, amelyeket a vasárnapi munkavégzés tilalmára vonatkozó népszavazási aláírásgyűjtő ívek hitelesítéséért nyújtottak be.

Összesen 6 korrupcióval gyanúsított rendőr előzetes letartóztatását rendelte el a hétfőn őrizetbe vett 21 közül a Debreceni Törvényszék Katonai Tanácsa. A Központi Nyomozó Főügyészség a záhonyi határrendészeti kirendeltségen hétfőn 30 rendőrt hallgatott ki. A nyomozás adatai szerint a rendőrök rendszeresen kértek és fogadtak el a Magyarország területéről kilépő, illetve belépő külföldi állampolgároktól alkalmanként 20 és 100 euró közötti összeget.