eur:
393.92
usd:
365.04
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Harrach:márciusig lehet jelentkezni a családi csődvédelemre

Várhatóan 2016. március elsejéig lehet jelentkezni a családi csődvédelemben való részvételre - közölte a KDNP frakcióvezetője csütörtökön a Kossuth rádió 180 perc című műsorában.

Harrach Péter arról beszélt, hogy reményeik szerint mintegy húszezer családon tudnak majd segíteni a programmal, ők - életformaváltást és kiadáscsökkentést vállalva - megmenthetik az otthonukat.

A kisebbik kormánypárt politikusa egy néhány héttel korábbi adatot ismertetve azt közölte, hogy mintegy ötszázan vitték már el az adatlapot, ők azok, akik komolyan foglalkoznak a jelentkezéssel, míg a megkötött szerződések száma nem éri el a százat.

Azt mondta, arra számít, hogy a végrehajtási moratórium lejárta után és a végrehajtások megindulásakor többen veszik majd komolyan a fenyegetettséget, és adják be jelentkezésüket a családi csődvédelmi programra.

Arra a felvetésre, mi lehet az oka annak, hogy a vártnál kevesebben jelentkeztek, úgy vélte, néhány médium rossz hírét keltette ennek az új jogintézménynek, továbbá a tájékoztatás sem volt megfelelő. Az érintetteknek "el kell magyarázni, szórólapot kell készíteni, különböző csatornákon tájékoztatni kell, ezt a munkát be kell fejezni" - fogalmazott.

Harrach Péter azt mondta, tudatosítani kell az érintettekben, hogy két lehetőségük van: vagy az otthonuk elvesztésével járó végrehajtás, vagy az életformaváltás.

Arra is kitért, hogy a bankok "csak mérsékelten érdekeltek" a családi csődvédelmi programban való részvételben, és egy részük megpróbálja elhárítani a náluk jelentkező ügyfeleket.

A kormánypárti politikus szerint ezért a törvénymódosításban lehetőséget adnak arra, hogy a családi csődvédelmi szolgálatnál is lehessen jelentkezni a programra.

Címlapról ajánljuk
Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.

Kis-Benedek József az Arénában: a moszkvai merényletet nem csak az Iszlám Állam szervezte

Az Iszlám Állam mellett ukrán katonai hírszerzést sejti a 137 ember halálát követelő múlt pénteki terrortámadás mögött Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő, címzetes egyetemi tanár, az MTA doktora. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt arról is, hogy folyamatosan erősödik az együttműködés Irán, Oroszország és Kína között, és részletesen szólt arról is, hogy miért fontos az izraeli miniszterelnöknek, hogy háborúzzon a gázai övezetben, és kik támogatják ebben.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Elfogyott a lendület a tőzsdéken

Elfogyott a lendület a tőzsdéken

Reggel Ázsiában felemás hangulatban telt a kereskedés, ezt követően Európában és Amerikában is óvatos emelkedést láthatunk a tőzsdéken. A magyar piacon különösen jó volt ma a hangulat, izgalmas befektetési sztorikban nincs hiány: határozott pluszban zárt a Waberer's részvénye, miután kiderült, hogy a társaság sikeresen lezárta a szerb disztribúciós piac meghatározó szereplőjének, az MD International többségi részesedésének felvásárlását. Ezen felül magas forgalom mellett emelkedett a PannErgy részvénye is, miután rekord évről tudott beszámolni a társaság bevétel és profit szinten is. Délután pedig az Alteo is bejelentette, hogy az egy részvényre jutó 200 forintos alap osztalék mellett 200 forintos rendkívüli osztalékot javasol részvényenként, melynek hatására kilőtt az árfolyam.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×