Félő, hogy csak a választás előtt közvetlenül módosítják a az eljárási törvényt

InfoRádió / MTI
2015. október 15. 13:20
A Nemzeti Választási Iroda (NVI) vezetője szerint számos ponton indokolt lenne a választási eljárási törvény módosítása, de félő, hogy ez csak 2017 végén történik meg.

Pálffy Ilona csütörtökön Budapesten, a Political Capital és a Friedrich Ebert Alapítvány közös, Két választási reform között? című konferenciáján azt mondta, az NVI elkészítette javaslatait a választás lebonyolítását szabályozó törvény módosítására, azonban az Igazságügyi Minisztérium jelezte, hogy ezzel egyelőre nem kíván foglalkozni.

Hozzátette: az Országgyűlés törvényalkotási bizottsága - amely vállalta az NVI javaslatainak képviseletét - még a nyáron arról tájékoztatta, hogy amíg az Alkotmánybíróság nem dönt a külképviseleti szavazások és a határon túliak voksolása ügyében, addig nem "nyúlnak hozzá" a törvényhez.

Félő, hogy ezek alapján csak 2017 végén módosítják a jogszabályt, holott a választási szerveknek időre lenne szükségük a felkészüléshez - mondta Pálffy Ilona.