Lázár János: Magyarország agrárország maradt és ez előny

InfoRádió / MTI
2015. október 6. 11:50
"Mi abban hiszünk, hogy Magyarország agrárország maradt, és ezt nem hátrányként, hanem előnyként kívánjuk a jövőben felfogni" - mondta Lázár János, Miniszterelnökséget vezető miniszter kedden Budapesten az Országgyűlés mezőgazdasági bizottsága ellenőrző albizottságának ülésén.

Az ülésen a honatyák tájékoztatót hallgattak meg az állami tulajdonban lévő termőföldek magántulajdonba adásáról, valamint az ehhez kapcsolódó intézkedésekről. A miniszter olyan számításokra hivatkozott, amelyek szerint a magyar GDP 22 százaléka valamilyen formában kötődik a mezőgazdasághoz.

A kérdés, hogy a termelés eszköze, a föld kinek a tulajdonában van - mondta a tárcavezető, Móricz Zsigmondot idézve: "a föld azé legyen, aki megműveli". "Az nem megoldás, hogy az állam elveszi valakiktől és magánál tartja (a földet). Ez ki lett próbálva és nem működött" - fogalmazott Lázár János, hozzátéve: a magyar állam feladta a gazdálkodási tevékenységét, nincsenek érdemi mezőgazdasági vállalkozásai.

A magyar állam úgy döntött, hogy azokat támogatja, akik hajlandók a magyar földet megművelni, a magyar földműveseket. Az agrárpolitika lényege, hogy ne alkalmazottak, hanem tulajdonosok legyenek, a kis és közepes birtokok, családi gazdaságok versenyképesek őket kell megerősíteni - szögezte le.