A gyerekbalesetek nagy része megelőzhető lenne - 10 éves a gyermekmentő

Infostart
2015. október 3. 16:52
A gyerekbalesetek nyolcvan százaléka megelőzhető lenne kellő odafigyeléssel - mondta az InfoRádióban a Magyar Gyermekmentő Alapítvány elnöke. Gesztes Éva megjegyezte: az idén tízéves szervezet eddig tizenkétezer szülőnek, pedagógusnak tartott ingyenes gyermekelsősegély-oktatást, így egyre többen tudják, mit kell tenniük a mentő kiérkezéséig.

"Az elmúlt tíz évben tizenötezer gyermeket mentettünk az Országos Mentőszolgálattal együttműködésben. A terveink továbbra is azok, hogy ezt a tevékenységet folytassuk, illetve szélesítsük, az ország több pontján is lehessenek hasonló gyermekmentő orvosi kocsik, és még több gyermeket tudjunk magasszintű mentőellátásban részesíteni" - hangsúlyozta a Magyar Gyermekmentő Alapítvány elnöke.

Gesztes Éva hozzátette: "sajnos a tapasztalat az, hogy a felnőttek ismeretei hiányosak, nem tudják, mit kell tenni a mentő megérkezéséig, ez nem az ő hibájuk, hiszen ennek nincs intézményes oktatása. Igyekszik az alapítvány térítésmentesen pótolni ezt, országszerte tartunk elsősegélynyújtó, megelőző tanfolyamokat szülők, pedagógusok részére. A tapasztalat nagyon vegyes, de összességében azt látjuk, hogy komoly hiányosságok vannak. Eddig tizenkétezer szülők oktattunk."

"Ez teljesen a gyermekről szól, hiszen másfajta betegségekben szenvednek, illetve másfajta balesetek érik őket. Az a megdöbbentő, hogy ezeknek a 80 százaléka megelőzhető lenne, ha tudatosan készülnénk arra, hogy mitől kell megvédeni a gyerekeket" - emelte ki az alapítvány elnöke.

Ez az odafigyelés hiányát jelenti, nem vagyunk felkészülve arra, hogy milyen veszély leselkedik a gyerekekre a konyhában, a homokozóban, a mászókán. "Azt gondoljuk, hogy egy EU-konform játszótér annyira biztonságos, hogy akár hátat is fordíthatunk a gyerekeknek, de sajnos nem így van. Vagy játék közben etetjük a gyerekeket, nem pedig nyugalomban, ülve. A legtöbb félrenyeléses baleset, fulladás úgy történik, hogy a gyerekek szaladgálnak, meglökik egymást, megbotlanak evés közben" - figyelmeztetett Gesztes Éva.

Hanganyag: Seres Gerda


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást