eur:
393.75
usd:
369.28
bux:
65681.32
2024. április 18. csütörtök Andrea, Ilma

Templomfelújításra, közösségi programok támogatására írt ki pályázatot az Emmi

Kárpát-medencei templomok felújítására és közösségi programok támogatására írt ki több mint kétmilliárd forint keretösszegű pályázatot az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkársága - közölte Soltész Miklós államtitkár pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.

Az államtitkár arról beszélt, az évente kiírt pályázattal a magyarországi és a határon túli magyar ifjúságot, az egyházak mindennapjait és jövőjét kívánják segíteni. Jelezte, a most kiírt támogatás 50 millió forinttal több, mint amennyi az előző évi volt.

Közlése szerint az épített egyházi örökség támogatására 1,4 milliárd forint, míg a közösségi programokra 650 millió forint áll rendelkezésre a jövő évi költségvetésben. Előbbire 35 millió, utóbbira 5 millió forintig lehet pályázni, önerő nem szükséges.

A felhívásra október 29-éig jelentkezhetnek egyházi jogi személyek és határon túli magyar egyházi szervezetek, a felhívás pedig már elérhető a minisztérium honlapján, a kormany.hu oldalon.

Jelezte, a templomfelújítási pályázatok elbírálásakor kikérik majd az adott egyházkerület vagy egyházmegye véleményét is.

A tavaly kiírt, idén megvalósult, illetve megvalósuló pályázatokról elmondta, Erdélyben, a Délvidéken, a Felvidéken, Kárpátalján összesen 194 programot támogattak, ezek között templomok, közösségi célú helyiségek felújítását, csaknem 330 millió forintból.

A határon belüli programok közül 512 beadványt támogattak több mint másfél milliárd forintból: 181 felújítási és 331 közösségi célú pályázatot.

Az államtitkár arról is szólt, hogy várhatóan kiírnak még egy 40-50 millió forintos pályázatot is, amellyel a jövő nyári krakkói ifjúsági világtalálkozóra való kiutazást kívánják támogatni.

Arra is felhívta a figyelmet, hogy a mostani pályázaton kívül más kormányzati forrásokból is támogatják az egyházak komoly építési beruházásait.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.18. csütörtök, 18:00
Dobrev Klára
árnyék-miniszterelnök, a DK-MSZP-Párbeszéd EP listavezetője
Megint ütöttek egyet a forinton

Megint ütöttek egyet a forinton

Szerdán gyengült a dollár ez elmúlt napok jelentős erősödését követően, ez pedig a forintnak is segített: az euróval szemben a 393-as, a dollárral szemben pedig egészen a 368-as szintekig erősödött vissza a magyar fizetőeszköz. Ezt követően csütörtök reggel is tovább tudott erősödni a forint, egészen 392-ig jutott az euróval szemben, itt azonban elfogyott a lendület és már délelőtt 394 közelébe visszaütötték a magyar fizetőeszközt. Devizapiaci témákkal is foglalkozunk a május 16-i Portfolio Investment Day 2024 konferenciánkon, amelyen a részvétel regisztráció után ingyenes. Regisztráció és jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×