Decemberre elkészülhet az újabb fővárosi válogatómű épülete

InfoRádió / MTI
2015. szeptember 29. 15:42
Várhatóan december elejére elkészül az újabb fővárosi válogatómű épülete, ahol a tervek szerint évi negyvenezer tonna szelektíven gyűjtött hulladékot tudnak majd feldolgozni.

Szeneczey Balázs városfejlesztésért felelős főpolgármester-helyettes kedden, a X. kerületi Ezüstfa utcai válogatómű építési területén tartott sajtótájékoztatóján elmondta: november végén, december elején adják át a csarnokot, amelyben várhatóan jövőre elhelyezik az úgynevezett optikai válogatóművet.

A beruházás a hulladékgazdálkodási fejlesztési projekt része, amelyre az Európai Unió 8,4 milliárd forint támogatást biztosít.

Szeneczey Balázs hangsúlyozta: Budapest az újrahasznosítást támogatja, csökkenteni szeretné a lerakott hulladékok arányát.

Csontos István, FKF Nonprofit Zrt. vezérigazgatója elmondta, hogy az újabb válogatómű évi mintegy negyvenezer tonna műanyag és a vele együtt gyűjtött fém, valamint a papírhulladékok gépi válogatását és bálázását végzi majd. A berendezés több mint kétmilliárd forintba kerül, és arra várhatóan lesz uniós forrás.

A tapasztalatok azt mutatják, hogy a szelektív hulladékgyűjtő edényekbe húszféle szemét kerül, ezért az így gyűjtött hulladékot is tovább kell válogatni - jegyezte meg.

A kőbányai létesítmény alapterülete több mint harmincezer négyzetméter. A kerületben már működik egy válogatómű, ahol évente ötezer tonna szeletív hulladékot dolgoznak fel évente.