A javítóintézet esélyt teremt

Infostart
2015. szeptember 26. 11:12
Elkészült a több mint száz fiú elhelyezésére szolgáló nagykanizsai javítóintézet, amely negyven év után az első új építésű ilyen intézmény Magyarországon, és az egyetlen a Dunántúlon.

"Körülbelül 400-450 férőhely van az intézményben, ahol jelenleg 400 fiatal tartózkodik, közülük mindössze 5 százalék lány" - mondta Czibere Károly, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára az InfoRádiónak.

A mostani fejlesztés azért rendkívül fontos, mert egyrészt 25 százalékkal nő az országos javítóintézeti kapacitás, másrészt pedig a Dunántúlon történik, hiszen az eddig működő 4 javítóintézetből kettő Budapesten, egy Aszódon, egy pedig Debrecenben van.

Fontos a kapcsolattartás és a hozzáférhetőség biztosítása érdekében, hogy a Dunántúlon is legyen ilyen intézmény. Legutóbb a 70-es évek elején, körülbelül 40 éve volt hasonló zöldmezős beruházás, tehát az egész rendszer kapacitásának, infrastrukturális hátterének megújítása is szerepet játszott az építésében.

A legfiatalabb gyerek a javítóintézetben 12 éves. A statisztikák azt mutatják, hogy az idekerülő gyerekek 57%-a vagyon elleni bűneset, lopás vagy rablás miatt kerül ide, és jelentős még a közrend elleni bűncselekmények száma is, például a garázdaság vagy a kábítószerrel való visszaélés.

Mindegyik intézményben komoly szakmai munka folyik, komplex szolgáltatásokkal. Egyszerre kell a gyerekek teljes ellátásáról és oktatásáról gondoskodni, akik nagyon sokszor képzettség tekintetében súlyos lemaradással indulnak. Épp ezért nemcsak felügyelők vannak az intézményben, akik a rendre ügyelnek, hanem pedagógusok is.

Ennek megfelelően a pedagógusok a pedagógus életpálya szerinti elismerésben részesülnek, akik pedig nem tartoznak az életpályához, azok a szociális rendszer szerinti bért kapják, amelyet bérpótlék formájában 2014-ben, bérkiegészítés formájában pedig 2015-ben jelentősen megemelt a kormányzat.

Minden esetben nyomon követjük az intézetből kikerülő fiatalok további sorsát, hiszen az intézet szakmai eredményességét lehet lemérni azon, hogy a gyermekeket az induláshoz képest sikerül-e másik pályára állítani, sikerül-e a pozitív értékrendet belsővé tenni, ezáltal valódi esélyt kínálni számukra, hogy visszailleszkedjenek a társadalomba. A javítóintézetek tehát alapvetően az esélyteremtésről szólnak.

Hanganyag: Németh Zoltán

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást