eur:
393.92
usd:
365.04
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Lettország elfogadja a kötelező befogadási kvótákat

Lettország elfogadja a menekültek elosztására vonatkozó kötelező kvótarendszer felállítását a rigai kormány csütörtöki döntésének értelmében.

Laimdota Straujuma lett kormányfő elmondta, a csütörtöki rendkívüli kabinetülésen úgy döntöttek, hogy az európai bizottsági elnök által ismertetett javaslatcsomagban foglaltakkal összhangban önkéntesen befogadnak 526 menekültet az országba.

A rigai kormány júliusban úgy döntött, hogy a szolidaritás jegyében átvesznek 250 menekültet a legnagyobb migrációs nyomásnak kitett európai uniós tagállamoktól, és az újabb felajánlással együtt így már 776-ra nőtt a Lettország által befogadott emberek száma.

Lettországban a jobbközép kormánykoalíció mostanáig nem volt képes közös álláspontot kialakítani az Európai Bizottságnak a menekültek kötelező kvóták szerinti elosztására vonatkozó javaslatáról, a lett belügyi tárcavezető ezért nem is vett részt az uniós belügyminiszterek hétfői rendkívüli tanácskozásán. A kormány tizenhárom minisztere közül három most is a kötelező menekültkvóták ellen szavazott.

Az ország álláspontját Rihards Kozlovskis belügyminiszter részletesen is ismertetni fogja az uniós belügyminiszteri tanács szeptember 22-i ülésén. "Fontos, hogy Lettország ne maradjon kívül, hanem partnereivel együtt teljes mértékben részt vegyen (a válság megoldásában)" - hangsúlyozta a tárcavezető.

Az európai bizottsági elnök által ismertetett javaslatcsomag szerint a tagországoknak összesen 160 ezer menedékkérőt kellene elosztaniuk egymás között kötelező kvóták alapján a három legnagyobb migrációs nyomásnak kitett tagállamból, Olaszországból, Görögországból és Magyarországról.

A lett belügyminiszter augusztus elején bejelentette, hogy hazája falat emel a lett-orosz határon az illegális migráció megfékezésére. A létesítmény megépítése négy évbe telik, és 17 millió euróba kerül. A közel kétmilliós balti ország emellett fontolóra vette szükség esetén a hadsereg bevetését is Oroszországgal közös határának védelmére.

Titkosszolgálati értesülések szerint az illegális bevándorlók leggyakrabban Közép-Ázsiából, illetve a Távol-Keletről igyekeznek Lettországon keresztül a skandináv államokba jutni.

Címlapról ajánljuk
Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.

Kis-Benedek József az Arénában: a moszkvai merényletet nem csak az Iszlám Állam szervezte

Az Iszlám Állam mellett ukrán katonai hírszerzést sejti a 137 ember halálát követelő múlt pénteki terrortámadás mögött Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő, címzetes egyetemi tanár, az MTA doktora. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt arról is, hogy folyamatosan erősödik az együttműködés Irán, Oroszország és Kína között, és részletesen szólt arról is, hogy miért fontos az izraeli miniszterelnöknek, hogy háborúzzon a gázai övezetben, és kik támogatják ebben.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Elfogyott a lendület a tőzsdéken

Elfogyott a lendület a tőzsdéken

Reggel Ázsiában felemás hangulatban telt a kereskedés, ezt követően Európában és Amerikában is óvatos emelkedést láthatunk a tőzsdéken. A magyar piacon különösen jó volt ma a hangulat, izgalmas befektetési sztorikban nincs hiány: határozott pluszban zárt a Waberer's részvénye, miután kiderült, hogy a társaság sikeresen lezárta a szerb disztribúciós piac meghatározó szereplőjének, az MD International többségi részesedésének felvásárlását. Ezen felül magas forgalom mellett emelkedett a PannErgy részvénye is, miután rekord évről tudott beszámolni a társaság bevétel és profit szinten is. Délután pedig az Alteo is bejelentette, hogy az egy részvényre jutó 200 forintos alap osztalék mellett 200 forintos rendkívüli osztalékot javasol részvényenként, melynek hatására kilőtt az árfolyam.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×