eur:
394.13
usd:
365.33
bux:
65384.6
2024. március 29. péntek Auguszta

Kormányszóvivő: minden feltétel adott lesz a menedékkérelem benyújtásához

A törvényi szigorítások keddi bevezetése után is minden feltétel adott ahhoz, hogy legálisan formában lehessen magyar területre lépni, illetve menedékjogot kérni - jelentette ki a kormányszóvivő hétfő éjjel a magyar-szerb határon.

A magyar hatóságok minden eljárást az európai jognak és protokollnak megfelelően fognak végezni a zöldhatár lezárását követően is, az illetékes minisztériumok, a bevándorlási hivatal és a rendőrség felkészült a helyzet kezelésére - mondta Kovács Zoltán a röszkei határátkelőnél tartott sajtótájékoztatóján.

Ugyanakkor közölte, hogy a jövőben visszafordítják mindazokat, akik nem adtak be menedékkérelmet Szerbiában.

A politikus úgy vélekedett, ígéretes eredménnyel zárult az uniós tagállamok belügyminisztereinek hétfői, Brüsszelben megtartott találkozója. A magyar kormánynak ugyanakkor továbbra is az az álláspontja, hogy azután van értelme a menekültek elosztásáról beszélni, ha Európa meg tudja védeni a határait. Ehhez uniós segítségnyújtás szükséges a legkritikusabb pontokon - például Görögországban - Magyarország pedig kész ehhez hozzájárulni - fűzte hozzá.

Ugyancsak szükségesnek tartják egy pénzügyi alap létrehozását a válságövezetet környező országok számára annak érdekében, hogy ott támogassák a menekülteket, ahol még valóban menekültek - mondta Kovács Zoltán.

Kijelentette, hogy a magyar hatóságok eleget tettek a dublini egyezményben előírt kötelezettségeiknek, vagyis minden illegális határátlépőt regisztráltak. Ugyanakkor ez az elmúlt időszakban ezt az eljárást éppen a migránsok ellenállása nehezítette - hangsúlyozta.

Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója elmondta, hogy minden feltétel adott a válsághelyzet kihirdetéséhez - annál is inkább, mert csak hétfőn 9 ezer illegális határátlépőt fogtak el a hatóságok -, és a kormány előtt van az erre vonatkozó javaslat.

Közlése szerint Röszkénél és Tompánál alakítottak ki olyan áteresztési pontokat, ahol a migránsok benyújthatják menedékkérelmüket és meg is várhatják ezek elbírálását.

Ugyanakkor akit a zöldhatáron elfognak, azt gyorsított eljárásban bíróság elé állítják. A tárgyalásokat a helyszínen bonyolítják le - mondta Bakondi György.

Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. március 28. 21:46
×
×
×
×