eur:
394.13
usd:
365.33
bux:
65384.6
2024. március 29. péntek Auguszta

Századvég: tovább erősödött a Fidesz

A Századvég csütörtökön közzétett kutatási eredményei szerint tovább erősödött a Fidesz támogatottsága, míg a Jobbiké csökkent.

A szeptember első négy napján, véletlenszerűen kiválasztott ezer felnőtt korú megkérdezésével végzett telefonos kutatás eredményei alapján a teljes lakosság körében a Fidesz támogatottsága a júniusi 30 után 31 százalék volt.

Eközben a Jobbik 16-ról 15 százalékra rontott, míg az MSZP továbbra is 8 százalékon áll. Az LMP 6-ról 5 százalékra rontott, a Demokratikus Koalíció 5-ről 6 százalékra javított, az Együtt továbbra is 2 százalékon áll; egyről két százalékra emelkedett a más pártokat támogatók aránya, míg a bizonytalanoké 32-ről 31-re csökkent.

A biztos szavazók körében a Fidesz 40-ről 41, az MSZP 15-ről 16 százalékra bővítette táborát, míg a Jobbik támogatottsága 27-ről 26 százalékra csökkent. Az LMP e körben hatról öt százalékra rontott, a Demokratikus Koalíció nyolc, az Együtt két százalékon áll, míg más pártok továbbra is összesen a voksok két százalékával számolhatnak.

Szeptemberre magukra találtak a kormánypártok. Az év első felében jellemző bizonytalanság után júniusban mutatkoztak a fordulat első jelei. Mára egyértelművé vált, hogy a Fidesz-KDNP növekedése trendszerű. Az MSZP csökkenése megállt, a Jobbik gyengült - írják.

A Századvég adatai alapján szeptember elején a felnőtt népesség 25 százaléka a kormány távozását szeretné, maradását a ciklus végéig pedig a lakosság 71 százaléka. Június óta 6 százalékponttal nőtt a kormány maradása mellett állók, és 8 százalékponttal csökkent a távozását kívánók köre.

Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. március 28. 21:46
×
×
×
×