eur:
393.74
usd:
365.13
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Szijjártó: rendkívüli körülmények között tart most a rendes misszióvezetői értekezlet

Egy éve vették át a Külgazdasági és Külügyminisztérium jelenlegi vezetői a tárca irányítását, és rendkívüli körülmények közepette kellett megújítaniuk a minisztériumot, hogy bátran, kezdeményezően és megalkuvást nem ismerve érvényesítse a magyar érdekeket - mondta a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn a misszióvezetői értekezleten.

Szijjártó Péter a kétnapos tanácskozást megnyitva kiemelte: rendkívüli körülmények között tartanak most rendes misszióvezetői értekezletet.

Amikor korábban azt mondták, hogy soha annyi változás nem történt még a világban a második világháború óta, mint most, többen túlzásnak vélték, de ezt ma már mindenki természetesnek veszi - közölte.

Szijjártó Péter megjegyezte: jelenleg 120 magyar misszió működik a világban, korábban sosem volt még ennyi.

A külügyminiszter bevezetője után Orbán Viktor miniszterelnök kezdte meg beszédét.

Címlapról ajánljuk
„Ne bántsuk már tanulással a gyereket” – pszichológus a tavaszi szünetről

„Ne bántsuk már tanulással a gyereket” – pszichológus a tavaszi szünetről

Játék a szabadban, sok mozgás, esténként társasjáték, ébredés csörgőóra nélkül, nyugodt reggelik és lazább időbeosztás – ezt javasolja a szülőknek a tavaszi szünet idejére a gyermekpszichológus. Gyarmati Éva szerint a tananyag pótlásának nem ez az ideje, a tankönyvek csak a szünet utolsó délutánján kerüljenek elő.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×