eur:
394.88
usd:
371.39
bux:
65655.92
2024. április 16. kedd Csongor

Simicskó István: a kellő pillanatban beállok a csatasorba

Simicskó István elfogadta a kormányfő felkérését a honvédelmi miniszteri posztra. A tárcát mostanáig vezető Hende Csaba a nemzetbiztonsági kabinet mai ülése után nyújtotta be lemondását. Simicskó István sportért felelős államtitkár interjút adott az InfoRádiónak.

A kormány nemzetbiztonsági kabinetje, tegnap az illegális bevándorlással kapcsolatos helyzetet tekintette át, majd a magyar-szerb határon épülő ideiglenes biztonsági határzár készültségi állapotáról szóló beszámolót hallgatta meg. A testület ülését követően a Kormányzati Információs Központ közleménye alapján Hende Csaba honvédelmi miniszter benyújtotta lemondását a miniszterelnöknek, amelyet Orbán Viktor el is fogadott.

Simicskó István Hende Csaba lemondásával kapcsolatban úgy fogalmazott: "nem vettem részt a nemzetbiztonsági kabinet ülésén, jelen pillanatban még sportért felelős államtitkárként dolgozom. A miniszterelnök délután felkért a feladatra, ami nagyon nagy, óriási a felelősség is ebben a feladatkörben. Egy rövid gondolkodási időt kértem és kaptam, a családommal egyeztettem, ezt követően adtam választ a megtisztelő felkérésre. Minden további kérdés, az is, hogy Hende Csabával kapcsolatosan milyen szempontok merültek fel, nem az én dolgom, és nem is volt erről szó a megbeszélésen."

"Azokat a kormányzati intézkedéseket, amelyek megszülettek, én magam is megszavaztam és támogattam. Helyesnek tartom azt, hogy a magyar emberek biztonságát kell szolgálni, és azoknak a szervezeteknek, testületeknek, amelyek erre feljogosítottak, különösen. A magyar emberek biztonsága és biztonságérzete ebben, a soha nem látott helyzetben elsődleges."

Orbán Viktor miniszterelnök Hende Csaba lemondása után Simicskó István sportért felelős államtitkárt kérte föl a honvédelmi miniszteri feladatok ellátására, aki az InfoRádió kérdésére elmondta, hogy vállalta a tárca vezetését.

"Nem az én tisztem, hogy indokoljam, hogy miért én merülhettem fel a miniszterelnök fejében. Váratlanul ért a felkérés, ami nagyon megtisztelő. Dolgoztam már korábban ezen a területen, a hadtudományi értekezésemet is a válsághelyzet kezeléséből írtam, talán ilyen szempontok alapján merülhettem fel. Azt a munkát, amit eddig Hende Csaba elvégzett, nagyra értékelem. A honvédség erősítése területén szeretném a hazát olyan módon szolgálni, hogy a magyar emberek biztonsága a lehető legszélesebb körben garantálható legyen, ami persze a honvédség eszközeivel megtehető."

Azt, hogy mikorra készülhet el a déli határzár, az államtitkár egyelőre nem tudta megmondani, arra a kérdésre pedig, hogy mikor léphet hivatalba, a következőket mondta:

"Pontosan nem tudom, mikor lépek hivatalba, van egy hivatali rend, ezt szem előtt tartva a kellő pillanatban beállunk a csatasorba és megkezdjük a feladat elvégzését."

Az 1961-ben, Tiszalökön született Simicskó István korábban is dolgozott már a Honvédelmi Minisztériumban, 2010 és 2012 között a tárca parlamenti államtitkára volt.

Hanganyag: Sigmond Árpád

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Rendőrök vetettek véget a brüsszeli konferenciának, amelyen Orbán Viktor is beszédet mondana

Az első napon leállíttatta a belga rendőrség a Nemzeti Konzervativizmus Konferenciáját Brüsszelben. A helyi jelentések szerint a rendezvény folytatódik, de új vendégeket már nem engednek be. A hatóságok a délutánra meghirdetett ellentüntetésre hivatkozva akarják beszüntetni a konferenciát, amelyet korábban már két brüsszeli helyszín is elutasított.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.16. kedd, 18:00
Kaiser Ferenc
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×