Már nem maradt sok szemét a menekültek után

Infostart
2015. szeptember 7. 20:46
198 köbméter szemetet gyűjtött össze a menekültek után a Fővárosi Közterület- fenntartó Zrt. A Keleti pályaudvarnál szombat éjszaka kezdték el összeszedni a hulladékot - mondta az InfoRádióban Dorogi Gabriella, a FKF Zrt. szóvivője.

"A darabos hulladék, ami nagyon szemet szúr, nem volt sok. Szombaton hajnali 4 órától ma hajnal 4-ig 198 köbméter hulladékot takarítottak össze a kollégák, tehát azért volt, de az nem volt jellemző az, hogy olyat lássunk, mint a korábbi napokban" - mondta Dorogi Gabriella.

A FKF Zrt. szóvivője elmondta: "folyamatosan takarítunk azóta is háromszor nyolc órában, műszakonként csak a Keletinél 7-7 ember dolgozik. Az aluljárókban magasnyomású gőzborotvás mosást is alkalmaztunk."

"Mindent hagytak a menekültek, amit használtak, főleg élelmiszert, italt csomagoló anyagokat. Hallottam, hogy sok helyen otthagyták még az értékes babakocsikat is, de az inkább azokon a helyeken volt jellemző, ahol gyorsan kellett buszra szállni és nem tudták magukkal vinni" - jelezte Dorogi Gabriella.

Mint a FKF Zrt. szóvivője jelezte: "korábban is azokon a helyeken, ahol jellemzően fordulnak elő menekültek, a Déli pályaudvarnál vagy a Népligetben, nagyobb volt a szemét, amit takarítanunk kellett."

Hanganyag: Kálló Izabella

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást