Az iskolakezdés és a táplálkozás határozta meg augusztusi olvasmányainkat

Infostart
2015. szeptember 7. 20:23
Augusztusban is sláger maradt a Titkos kert színezőkönyv, és a harmadik helyre került azonnal megjelenése után "A magyar helyesírási szabályai" 12. kiadása - derült ki a bookline augusztusi toplistájából.

Egyrészt az iskolakezdés határozta meg, hogy mit olvastak az emberek, másrészt előretörtek a táplálkozással kapcsolatos könyvek - mondta Jávor Zsófia, a Libri-Shopline PR-menedzsere az InfoRádiónak.

Schobert Norbi A nagy kalóriahazugság című könyve végzett az első helyen, és a lista közepén helyezkedik el a Búza nélkül című könyv, ami most újra visszatért, pedig tavasszal már egyszer sikerült a bookline toplista élére kerülnie.

Második helyre került a júniusban első helyet megszerzett Titkos kert című színezőkönyv, és harmadik lett a 12. kiadású Magyar helyesírás szabályai, amit sokan kritizáltak, de úgy látszik, ez nem vette el a vásárlók kedvét, ami persze nagyrészt köszönhető az iskolakezdésnek.

Rögtön a lista negyedik helyére ugrott David Lagercrantz Ami nem öl meg című könyve is, ami a nagy sikerű A tetovált lány folytatása.

Az e-könyveknél Paula Hawkins Lány a vonaton című krimije 136 napja szerepel a listán, illetve Spiró György Diavolina című könyve is sikeres.

Új szereplő, de egyből a kedvencek közé került Kondor Vilmos új novellája, Az otthontalanság otthona, ami a szerző első kortárs témát feldolgozó alkotása, és aminek a bevételét a kereskedőkkel karöltve az Artemisszió Alapítványnak ajánlott fel.

Hanganyag: Panulin Ildikó

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást