Szerbia felé nyitottak lesznek a határra tervezett tranzitzónák - erősítette meg a Népszabadságban megjelent interjúban a parlament törvényalkotási bizottságának elnöke. Gulyás Gergely kitért arra is, hogy a szigorítások után csak akkor bírálhatják el a hatóságok kedvezően az érkezők menekültstátusz iránti kérelmét, "ha bizonyítást nyer, hogy a Szerbiában lefolytatott eljárás nem felelt meg a nemzetközi jog vagy a jogállamiság kritériumainak".
Pénteken visszaviszi nagynénje Malmőbe Wilhelm Fruzsinát - közli a Magyar Nemzet. Ruff Ágnes azzal indokolta a lapnak döntését, hogy az árva, szerinte enyhén értelmi sérült unokahúgát a pszichiátriai betegek tordasi otthonában súlyosan fogyatékos emberek között elhelyezni ugyanolyan "embertelen" lett volna, "mint amilyen embertelen az, hogy a svédek nem akarják megtűrni Fruzsinát az országukban".
Az Index szerint indul az év végi kütyüőrület. A berlini IFA-n, Európa legnagyobb elektronikai vásárán több mint ezerötszáz cégnek van standja, és a borotvától a wifi hotspotokig minden megtalálható és kipróbálható.
A Magyar Idők arról ír, hogy Miniszterelnökségi információk szerint több olyan konzorciumi partnere is van az Altus Zrt.-nek, amelyek kapcsán felmerül különböző visszaélések gyanúja. Mindez megítélésük szerint lehetetlenné kellett volna, hogy tegye az Európai Bizottság Altus-szal való együttműködését.
A napi.hu-n arról olvashatnak, hogy a nyomozó ügyészségek - ideértve a Központi Nyomozó Főügyészséget is - jelenleg összesen tizenkét olyan terhelt ellen járnak el, akik a terhükre rótt korrupciós bűncselekmény vagy hivatali visszaélés elkövetésekor vezető beosztású rendőrök voltak. Ez derült ki a Polt Péter legfőbb ügyész Tukacs István MSZP-s honatya írásos kérdésére adott válaszából.
Az Index szerint a Kolumbusz előtti időkhöz közelít az USA dohányzási statisztikája. Az USA járványügyi és megelőzési hivatalának adatai alapján ugyanis minden eddiginél kevesebb amerikai dohányzik. A felmérés szerint a 18 évesnél idősebb lakosság alig 15,2 százaléka gyújt rá rendszeresen, ami a 2014-es adatnál 1,6 százalékponttal alacsonyabb arányt jelent.
A portfolio-n arról olvashatnak, hogy hamarosan szavaz a Volkswagen 20 tagú felügyelőbizottsága arról, hogy meghosszabbítják-e a cég vezérének, Martin Winterkornnak jövőre lejáró szerződését. Abban az esetben, ha Winterkorn 2018-ig a cégcsoport élén marad, szinte biztosra vehető, hogy nem lesz már belőle elnök.
Pierre Andurand olajguru szerint meghökkentően alacsony benzinár jöhet még idén - közli a napi.hu. A sikeres olajspekuláns ugyanis nem tartja nagy számnak a fekete arany árának hét eleji növekedését, úgy véli átmeneti emelkedésről van szó a hanyatló trend közepette, amely még évekig tarthat.
Aranypénzzel akar működni az Iszlám Állam - írja az Index a Quartz-ra hivatkozva. A terrorszervezet aranydínárt, ezüstdirhamot és rézfuluszt vezetne be a sátáni "petrodollár rendszer" megtörésére. Egy aranydínár nagyjából 40 ezer forintot érhet a terveik szerint.
Hanganyag: Sigmond Árpád