Minőségi ételek várják az új menzán a gyerekeket

Infostart
2015. szeptember 2. 06:29
A családügyi államtitkár szerint idén 58, jövőre pedig már 70 milliárd forint lesz, akár 320 ezer gyermek díjmentes étkezésére. Novák Katalin elmondta, egészségesebb és változatosabb ételt adnak az óvodai és iskolai menzákon az új közétkeztetési szabályoknak köszönhetően.

"Nagyon optimista vagyok az új menzai étkeztetéssel kapcsolatban" - mondta Novák Katalin család és ifjúságügyért felelős államtitkár az InfoRádiónak. Nagyon sokat számít a szülői minta és az otthoni étkezés. Ha például egy gyerek pici kortól megszokja, hogy a fehér kenyér mellett létezik a kenyereknek széles választéka, akkor előbb fog a barna, mint a fehér kenyér után nyúlni.

Szülőként gyakran követjük el azt a hibát, hogy a saját ízlésünket próbáljuk a gyerekre is kivetíteni. Ha nem szeretem az ecetes uborkát, akkor azt gondolom, hogy nyilván a gyermekem sem szereti. Előszeretettel készítünk otthon olyan ételeket, amiket szívesen fogyasztunk. Megszoktuk azt, hogy nagymamáink bő zsiradékokban sütöttek mindent és a húst csak rántani lehet. Olyan elkészítési formákhoz ragaszkodunk, amelyek rossz konyhatechnológiából származnak, pedig
sokkal egészségesebben is el lehet készíteni az ételeket.

Úgy látom, a gyermekek rendkívül alkalmazkodók és nyitottak, szívesen kóstolnak meg új ízeket is. Fontos, hogy mit hallanak tőlünk és mennyire támogatjuk őket ebben. Biztosan nem fognak fújolni, amiért mostantól több gyümölcsöt kapnak vagy több hal kerül az asztalukra. Hiszen adott esetben nem is feltétlenül derül ki számukra, hogyan készült el a hal, csak azt fogják nézni, hogy finom-e az íze és megeszik-e a többiek.

Kutatások is bizonyítják, milyen gyorsan meg tud változni egy kisgyerek ízlése, meglepően hamar meg tud szeretni egy ízt, ha rendszeresen kapja. Nagyon bízom benne, hogy az új menzán is idővel mindent szívesen megesznek majd.

Hanganyag: Boros Péter


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást