A Népszabadság cikkéből kiderül: a kormány várhatóan ma jelenti be, hogy mi lesz a sorsa a Corvinus Egyetem budai campusának. A szakértők arra számítanak, hogy három kart integrálnak a gödöllői egyetembe. A Tájépítészeti, az Élelmiszertudományi és a Kertészettudományi kar eközben más egyetemeknél puhatolózik az átvételről, de nem sok remény van az együtt maradásra.
A Magyar Nemzet arról ír, hogy a Kisgazda Polgári Egyesület elnöke, a fideszes országgyűlési képviselő Turi-Kovács Béla egy körlevélben azt írta: a kormánynak a földreform törvény alapján nincs felhatalmazása az állami földek privatizációjára. A kormánypárti politikus szerint a kabinet parlamenti döntés nélkül jelentette be, hogy megkezdi az állami földek értékesítését.
Az Index összeállításából kiderül: a legújabb ENSZ jelentés szerint 15 év múlva 40 százalékkal kevesebb víz lesz a Földön, mint amire szüksége lenne a bolygó népességének. A víz mennyisége érdemben nem változik, a Föld lakossága azonban rohamosan gyarapszik, így egyre többen használunk el egyre több vizet. A legtöbb vizet az ember mégsem közvetlenül magára, hanem a növények locsolására, állatok tartására fordít - a legfrissebb adatok szerint a világ vízkészletének 70 százalékát az élelmiszerek előállítására használjuk el.
A Magyar Nemzet arról ír, hogy értelmiségiekkel, közéleti szereplőkkel tárgyalt a hétvégén a Jobbik vezetése. A lap úgy tudja: a párt meghívását a szigorúan zárt körű találkozóra több mint százan fogadták el. Neveket azonban az illetékesek nem árultak el. A párt elnöke a lapnak úgy fogalmazott: a zárt körű meghívás miatt nem került szóba, hogy a jelenlévő értelmiségiek mit gondolnak a Jobbik támogatásának nyílt felvállalásáról.
Az Index cikkéből kiderül: a budapesti Dozzi-villa felújítása után az épület értékesítésre kerül. A hírportál által a főváros leggyönyörűbb szecessziós villájának nevezett épület felújítási munkálatait bemutató cikk kiemeli: lehet úgy mélygarázst és tetőtérbeépítést csinálni, hogy az ne rontsa az épület összképét.
A Népszabadság cikke szerint Usain Bolt a vasárnap véget ért kínai atlétikai világbajnokságon megmentette a sportágat. Bolt győzött 100 és 200 méteren, valamint a 4x100-as váltó tagjaként is. A doppingbotránytól hangos közegben a sprinter legyőzte azt a két éven át veretlen Justin Gatlint, akit korábban kétszer is eltiltottak doppingvétség miatt.
GAZDASÁGI LAPSZEMLE
A Napi.hu arról ír, hogy élesedő verseny mellett visszaeső teljesítményt jósol az építőipar számára az építési célú közmegrendelések első félévi, mintegy 40 százalékos csökkenése. Az Építőipari Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnöke a gazdasági portálnak úgy nyilatkozott: a megbízások elapadása a közbeszerzési döntések jogalap nélküli megtámadására is sarkallja a piaci szereplőket. Részletek a Napi.hu-n, és az InfoRádió reggel 9 óra után kezdődő Üzleti Reggeli című műsorában.
A Magyar Nemzet Dobozi István közgazdásszal készített interjút, aki szerint az euroövezet már nem az az elitklub, ahová mindenki tartozni szeretne. A Világbank tanácsadója szerint ennek oka, hogy az eurót túl korán hozták létre túlzottan különböző fejlettségű országok. Az övezet első 15 éve felzárkózás helyett szétszakadást, gyors növekedés helyett lassulást hozott.
A Portfolio összeállítást közöl a 85 éves Warren Buffettről, a világ harmadik leggazdagabb emberéről, aki saját erejéből lett milliárdos, ugyanakkor egészségére egyáltalán nem figyel. Befektetői pályafutását 11 évesen kezdte, 14 évesen vett egy farmot, 30 évesen lett dollármilliomos, 56 évesen pedig milliárdos.