Menekültek és viharkárok a fővárosi közgyűlésben

Infostart
2015. szeptember 1. 17:51
A fővárosi közgyűlés legérdekesebb napirendi pontja a menekültek számára kialakított tranzitzónák kialakításáról szól majd, de szó lesz a július 8-i viharkárokról is.

A szerdai ülésen tájékoztatják a képviselőket a tranzitzónák kialakításával és működésével összefüggésben megtett intézkedésekről. Augusztus 16-ig több mint 29 millió forintba került a fővárosi cégeknek a budapesti tranzitzónák kialakítása és működtetése - olvasható a Fővárosi Közgyűlés ülésére benyújtott előterjesztésében.

A dokumentumban arról is lehet olvasni, hogy a fővárosi közszolgáltató cégek az ilyen feladatok ellátására nem rendelkeznek forrásokkal, ezért azok biztosítása a fővárosi önkormányzat költségvetését terheli. Az előzetes becslések szerint a várható havi bruttó költségek a több mint 77 milliót forintot is elérhetik. Időközben a Fővárosi Önkormányzat azt közölte, hogy a főváros vezetésének és a Fővárosi Közgyűlésnek bár nem feladata, de igyekszik segíteni. Hangsúlyozták, hogy a Főváros szerepe fakultatív és mozgástere korlátozott, hiszen ebben az ügyben nem rendelkezik hatáskörrel.

Hétfőn Tarlós István főpolgármester azt közölte az MTI-vel, hogy a főváros nem tudja elszállásolni a menekülteket, csak átmenetileg ellátni és együtt tartani őket. Pető György, a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság igazgatója az MTI-nek írt közleményében arról írt, hogy a Keleti, a Nyugati és a Déli pályaudvar, valamint a Baross tér használhatóságának biztosítása miatt, a szeptember 1-jei tanévkezdést is figyelembe véve jelölték ki az állami tulajdonú 4000 négyzetméteres Verseny utcai területet a tranzitzóna helyszínéül. Hozzátette: hétfőn a terület kezelőjével megkísérelték műszaki szempontból felmérni a helyszín adottságait, és a város cégeinek a menekültek ideiglenes tartózkodásához szükséges tennivalóit.

A menekültek mellett több más fontos téma is napirendre kerül. A többi között arról is szó lesz, hogy több mint 400 millió forintra becsülik a szakértők a július 8-i fővárosi viharkárok helyreállítási költségeit. Jelentős károk keletkeztek a felsővezeték hálózatban, a közvilágítás ellátását biztosító hálózatban, a közutakon és a vízközmű létesítményekben. A helyreállítás azonban rendkívüli anyagi terhet jelent a közszolgáltató társaságok és a fővárosi önkormányzat számára. A költségigénye bruttó 418 millió forint, a vis maior támogatási kérelem mintegy 293 millió.

Hanganyag: Szabó Gergõ

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást